Visszaüthet a demokratákra, hogy Trumpot nem tudták végleg likvidálni

Azonban a demokraták hiába élvezték a tavaly november óta mesterségesen duzzasztott „kék hullám” felhajtó erejét, az eredmények tükrében megállapítható, hogy nagyon elszámolták magukat. Ugyanis annak dacára, hogy az amerikai felsőház az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban arról szavazott, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös, még úgy is elmaradt a kétharmados többség, hogy 7 republikánus dezertőr a pártja ellen fordult.

Mi az alkotmányos felelősségre vonás és hogyan működik? Emlékezetes, az alsóházi képviselők január 13-án megszavazták Trump elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet 10 republikánus párti képviselő is támogatott a 222 demokrata párti honatya mellett. Korábban, egészen pontosan 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával már indult egyszer Trump ellen impeachment eljárás, de a szenátus akkor is felmentette. A kongresszus egyébként 1789 óta csak 65 alkalommal kezdeményezett ilyen eljárást különböző szintű szövetségi tisztségviselők ellen. Hivatallal való visszaélés miatt - Trump esetét megelőzően - mindössze két elnök felelősségre vonását kezdeményezte a szövetségi képviselőház: Andrew Johnsonét és Bill Clintonét. A szenátusban azonban sem Johnson, sem Clinton esetében nem volt meg az elnök elmozdításához szükséges szavazatszám. Az impeachment eljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, melyben a képviselőház vádat emel, a felsőház,a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, azaz felelősségre kell-e vonni az elnököt.

E fordulat pedig - a fősodratú elemzésekkel és politikai prognózisokkal szemben -, akár sorsdöntőnek is bizonyulhat mind a Republikánus Párt, mind pedig az elnök jövőjét illetően. Köztudott, azzal, hogy a Kongresszus mindkét házában (a Szenátusban, valamint a Képviselőházban) immár demokrata többség támogatja a szintén a baloldal által delegált elnököt. Joe Biden az elkövetkezendő két évben – egészen a 2022-es félidős választásokig – bizonyosan azzal a tervvel fog berendezkedni, hogy gyökerestül kiírtsa a Trump-adminisztráció múltbéli sikereit, illetve rendeleteit, ezáltal szinte annullálva az elmúlt 4 évet. E forgatókönyvbe nemcsak, hogy beleillett volna, hanem hozzáadott lendületet adhatott volna a teljes baloldali politikai elitnek az, ha sikerül nemcsak Trumpot, hanem vele együtt a „trumpizmust” is végleg kitörölni a közéletből. 

Azonban a fentiek tükrében úgy tűnik, azzal, hogy a demokraták elszámították magukat, s két alkalomból kétszer is sikerült a hétköznapi szavazók előtt Trumpot boszorkányüldözés áldozatának beállítani, ismét visszatért a félidős választásokig – ha bár egyelőre csak pislákoló lánggal – az a fajta politikai kockázat, mely szerint nem biztos, hogy minden annyira zökkenőmentesen alakul majd, mint ahogyan azt az amerikai baloldal az elnöki beiktatáskor gondolta. 

• A sikertelen impeachment első tanulsága az, hogy bár kiderült, egyáltalán nem képezik alaptalan összeesküvés-elméletek tárgyát azon republikánusok, akik még a saját, volt elnökük ellen is képesek gond nélkül együtt szavazni a demokratákkal, e dezertőrökkel teli csoport (Richard Burr, Bill Cassidy, Susan Collins, Lisa Murkowski, Mitt Romney, Ben Sasse, Pat Toomey) a nagypolitikai folyamatokat illetően nem számít tényezőnek. 
• A másik kedvező tanulság, ami a Republikánus Párt jövőjével kapcsolatos, nem más, minthogy az a mítosz is megdőlni látszik, miszerint Trump elnök kegyvesztetté vált volna a pártján belül. Ezen állítás képtelenségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a hírekkel ellentétben, nem Trump gondolkodik azon, hogy alapítson-e új pártot, hanem éppen ellenkezőleg: a hírek szerint többtucatnyi republikánus párti volt tisztségviselő egy új, jobbközép párt megalapításáról tárgyal, mert úgy látják, hogy a párttagság nagy része egyáltalán nem hajlandó szembeszegülni Trumppal. Magyarán, az a politikai infrastruktúra, amely egy esetleges elnökválasztási kampány talapzataként szolgálhatna, a fősodratú elemzésekkel szemben, még a capitoliumi ostromot követően is nagyon úgy fest, hogy egyáltalán nem recseg-ropog Trump alatt. 

Ami az alkotmányos felelősségre vonás eljárása utáni nyilatkozatokat illeti, Trump nem azt a látszatot keltette, mint aki visszavonulót fújt volna. A volt elnök, miután megköszönte ügyvédei közreműködését, arra utalt, hogy ismét tevékenyen részt fog venni a közéletben. Mint azt írta:

Trump, aki az elnöki ciklusában végig „ostromlott erődként” állta a sarat, s gyakran éppen a személyét érintő nemtelen támadásokból merített erőt, most valami hasonló lendületről tett tanúbizonyságot. Ám ez nem túlságosan meglepő, hiszen karakteréből kiindulva, a volt elnök éppen az efféle, egy átlagpolitikus számára kényelmetlen, karcos helyzetek közt érzi magát cselekvőképesnek. 

Pontosan ez üthet vissza az egész amerikai baloldalra, amely elhitte, pontosabban elhitette magával, hogy egy (vagy több) botcsinálta vádeljárás keretében Trumpot a pártjával, és a 74 milliós szavazótáborával együtt, gond nélkül likvidálhat. Amennyiben Trump mostani politikai ambíciói tartósnak bizonyulnak, úgy egyáltalán nem kizárható, hogy a jelenlegi, egyelőre stabilnak mondható pártinfrastruktúra, valamint a kitartó szavazói bizalom alkotta kettős fogat megfelelő platformot fog nyújtani számára ahhoz, hogy 2024-ben ne csak királycsinálóként tetszelegjen a Republikánus Párt körül, hanem akár egy potens, a demokratákra nézve ismét veszélyes elnökjelöltként is. 

Szerző: Sümeghi Lóránt, a Századvég vezető elemzője

Forrás: Kontra