Az Európai Unió gazdasági teljesítménye az előző negyedévhez képest 2,1, míg az egy évvel korábbihoz képest 3,9 százalékkal bővült, míg az eurózónában a két növekedés rendre 2,2, illetve 3,7 százalék volt. Az alacsonyabb negyedéves, de magasabb éves magyar növekedést részben a magyar gazdaság gyorsabb, már a korábbi negyedévekben bekövetkező újraindulása magyarázza.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján az EU-ban, illetve az eurózónában is növekedett a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva (3,9 és 3,7 százalék). Az Európai Unióban a Magyarországinál nagyobb növekedés csak Romániánál (8,0 százalék) látható, míg Németország (2,5 százalék), Szlovákia (1,3 százalék) és Bulgária esetében (0,4 százalék) figyelhető meg a legkisebb bővülés a bruttó hazai termék tekintetében 2021 harmadik negyedévében.
A gazdaság újraindításának következtében a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése kedvezően alakult.