Az Európát célzó bevándorlás jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedekben mind a legális, mind az illegális csatornákon.1 A harmadik országbeli bevándorlók egyre jelentősebb lélekszámú diaszpórákat hoztak létre a legfontosabb nyugat- és észak-európai uniós tagállamokban. Bár a migráció társadalmi következményeiről nehéz átfogó és pontos képet kapni, ma már a nyugati mainstream politikai elit is kezdi elismerni, hogy a (tömeges) bevándorlás jelentős negatív hatásokkal is jár. Különösen igaz ez az illegális migrációra, amely erőteljes biztonsági kockázatot hordoz a tagállamok számára. Az Európán kívülről érkezők integrációjának – legjobb esetben is – felemás eredményei, a be nem illeszkedett személyek által elkövetett terrorcselekmények, a tagállami jóléti-szociális rendszerek leterhelése vagy a biztonságérzet romlása olyan következmények, amelyek egyre erőteljesebben törnek a felszínre. E korábban kialakult negatív hatásokat erősítette fel a 2015-ben kirobbant migrációs válság, amelynek csúcsán (2015-2016-ban) több mint 2 milliós tömeg érkezett az EU területére. A tömeges beáramlás azonnal összeroppantotta a görög menekültügyi és egyben a dublini rendszert. A kezdetektől egyértelmű volt, hogy a háború elől menekülő szírek mellett több százezer más nemzetiségű személy igyekezett bejutni a kontinensre a menekültügyi szabályok kijátszásával. A kizárólagos humanitárius narratívára építő uniós és nyugati tagállami kommunikáció tovább rontott a helyzeten. Az elmúlt években sikerült elkerülni a hasonló mértékű illegális beáramlást, amit a tagállami – köztük a magyar – határvédelmi intézkedések, illetve az EU-Törökország Nyilatkozat tett lehetővé. Azonban a kelet-mediterrán útvonal migrációs forgalmának mérséklésével párhuzamosan régi-új útvonalak váltak ismét népszerűvé, és úgy tűnik, hogy évről évre 100–200 ezer ember „probléma” nélkül jut be illegálisan az EU területére. Bár a koronavírus-járvány 2020-as berobbanása néhány hónapra lefékezte az irreguláris bevándorlást, az érkezési statisztikák már az év közepétől ismét dinamikusan emelkedtek, és a járvány gazdasági és társadalmi következményei miatt egyre többen döntenek úgy a legfontosabb kibocsátó régiókban, hogy elindulnak Európa felé. 2021 egyik új fejleménye volt, hogy a fehérorosz elnök nyomásgyakorlási játszmája részeként új migrációs frontot nyitott az EU keleti határán a balti államok és Lengyelország irányában. Az akció ugyan nem érte el célját – a gazdasági szankciók visszavonását és Lukasenka elismerését elnökként –, de az események rávilágítottak a konszenzus hiányában elmaradt uniós menekültügyi és migrációs reform fájó hiányára. Azonban egyúttal az is bebizonyosodott, hogy továbbra is a tagállamok adják az illegális migráció elleni küzdelem „derékhadát”.
Az uniós állampolgárok továbbra is gazdasági bevándorlóknak tartják az EU-ba érkezőket
A migráció 2021-ben is az egyik legfontosabb közéleti és politikai témát jelentette az EU szintjén és a tagállamokban egyaránt. A kiemelt érdeklődés fennmaradása érthető, hiszen a világjárvány árnyékában érdemben nőtt az illegális határátlépések száma a külső határokon, ráadásul Fehéroroszország irányából egy új migrációs front is nyílt. Mindeközben a legnagyobb befogadó országok az integráció és/vagy a hazaküldések nehézségeivel küzdenek. Az Európa Projekt 2021 kutatás több kérdés keretében igyekezett feltérképezni az uniós állampolgárok véleményét e tágabb jelenségről. A kapott válaszokból kiderült, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a többség (58%) továbbra is gazdasági bevándorlásként tekint az EU-t célzó migrációra, és közel ennyien (55%) őriznék meg Európa keresztény kultúráját és hagyományait.
2021 – ismét fókuszban az illegális migráció
Az uniós állampolgárok többsége gazdasági bevándorlást lát – helyesen
Az Európa Projekt keretében megkérdeztük az uniós állampolgárokat,2 hogy szerintük milyen okokból érkeznek a bevándorlók az unióba. A válaszadók többsége (58%) gazdasági okokkal, illetve az elérhető szociális juttatásokkal magyarázza a bevándorlást, míg nagyjából harmaduk (36%) mondta azt, hogy az érkezők biztonságos menedéket keresnek. Fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt azoknak az aránya, akik gazdasági bevándorlásnak tartják az EU-t célzó migrációt.
Bár a gyakorlatban egyáltalán nem könnyű különválasztani a ténylegesen menedékre szorulókat a gazdasági céllal érkezőktől, 2015-ben az EU és a tagállamok többsége még ennek elvi lehetőségéről is látványosan lemondott az illegálisan érkezett tömegek differenciálatlan beengedésével. Az egyik fontos következmény a menedékjoggal történő tömeges visszaélés lett, amit az évek óta jellemzően 30–40%-on álló összesített uniós elismerési ráta hűen tükröz.3 A magas elutasítási arány ráadásul újabb anomáliát szül, ugyanis a repatriálások túlnyomó részét (60–70%-át) nem lehet végrehajtani különböző okokból.4 Így vált az EU egyoldalú humanitárius megközelítése az illegális migrációt erősítő ún. pull-faktorrá. A V4-ek által képviselt hot spot-koncepció egyébként éppen ezt az anomáliát próbálná orvosolni.
A gazdasági bevándorlást igazolja a kibocsátó régiók elmúlt években tapasztalt átrendeződése is, ami lényegében magyarázza az alacsony elismerési rátákat is. Az érkezési statisztikákból jól látszik, hogy a Közel-Kelet mellett egyre többen indulnak útnak a szubszaharai Afrikából, a Maghreb térségből és Dél-Ázsiából is.5 Bár ezekben a régiókban – különösen a szubszaharai térségben – nem ritkák a fegyveres konfliktusok és az erőszakos cselekmények, a legnagyobb problémát jellemzően az alacsony jövedelmek, a magas munkanélküliség, a létbizonytalanság és az ezektől nem függetleníthető demográfiai folyamatok okozzák. Bár több kibocsátó országban immár csökkennek a termékenységi statisztikák, gyakorlatilag mindenhol az európai felett alakulnak továbbra is, a szubszaharai térségben és Dél-Ázsiában pedig különösen magasak.
Ráadásul a koronavírus-járvány egyértelműen rontotta a kibocsátó országok gazdasági-társadalmi körülményeit, tovább növelve azok lemaradását a fejlett Északtól. Ez már önmagában is az európai migrációs nyomás erősödését, azon belül is a gazdasági célú (illegális) bevándorlás rövid távú emelkedését vetíti előre – a 2021-es statisztikák egyértelműen igazolják ezt.
Érdekesség, hogy míg az alapító és az ezredforduló előtt csatlakozó tagállamoknál 57% jelölte meg a gazdasági motivációkat a bevándorlás elsődleges magyarázó tényezőjeként, ez az arány a posztszocialista EU-tagok körében már 61%, kimondottan a visegrádiak között pedig 63% volt.6
A tagállami szintű válaszarányokat tekintve elmondható, hogy a 27 uniós államból mindössze 5 országban voltak (relatív vagy abszolút) többségben azok, akik alapvetően menekülteknek tekintik az EU határára érkezőket: Svédországban 47%, Portugáliában és Cipruson 52%, Máltán 57%, Luxemburgban pedig 58% vélekedett így.
A többség megőrizné Európa keresztény kultúráját
Az Európa Projekt keretében arra is rákérdeztünk, hogy az uniós állampolgárok megőriznék-e az európai keresztény kultúrát és hagyományokat, vagy esetleg inkább egy világi kultúra felé mozdulnának el. Bár a kérdés első ránézésre nem függ össze a bevándorlással, az a tény, hogy az elmúlt évtizedekben számottevő muszlim diaszpórák jöttek létre a régi tagállamokban, megteremti a kapcsolódást az itt bemutatott témához. Ezt erősíti, hogy a 2015-ös migrációs hullámban és azt követően is nagy számban érkeztek muszlim vallásúak. Pontos statisztikákkal ugyan nem rendelkezünk, de az amerikai Pew Research Center korábbi becslése szerint a muszlim hátterűek lélekszáma Európában a 26 milliót közelítette 2017-ben.7 A tömeges, nagyarányú bevándorlás alapjaiban formálja a befogadó társadalmakat. Európa esetében az illegális migráció jelenti a kisebb hatású faktort az említett folyamatban: a legális csatornák – elsősorban a családegyesítések és a hivatalos munkavállalás – sokkal inkább hozzájárulnak a muszlim kisebbség abszolút és relatív növekedéséhez.8
A fenti kérdés megválaszolásakor a többség (55%) a keresztény kultúra megőrzésének fontosságát fejezte ki, míg a válaszadók nagyjából harmada (34%) mozdítaná Európát szekuláris irányba. Figyelemre méltó, hogy viszonylag magas azoknak az aránya (11%), akik nem tudtak, illetve nem akartak válaszolni. Az említett válaszarányok lényegében megfelelnek a 2020. évi lekérdezésben kapott eredménynek.
Tanulságos kép tárul elénk az egyes országcsoportok szerinti válaszarányok vizsgálatakor. A posztszocialista országok – és azon belül a V4-ek – körében szignifikánsan többen vannak (64% és 59%) azok, akik megőriznék Európa keresztény profilját (az alapító és az ezredfordulóig csatlakozottak körében az arány 53%).
A tagállami szintű válaszokat vizsgálva elmondható, hogy egyedül Spanyolországban voltak (relatív) többségben azok, akik egy világibb kultúrát látnának szívesen Európában (48%). A 27 tagállamból 22-ben viszont abszolút többségbe kerültek a keresztény kultúra és hagyományok pártolói: 70% feletti válaszarány született Magyarországon és Csehországban (egyaránt 73%), Romániában (76%) és Bulgáriában (83%). Szembetűnő, hogy több tagállamban is viszonylag sokan voltak azok, akik nem tudtak/nem kívántak állást foglalni a kérdésben, ami a téma szenzitív/megosztóbb jellegére utal (Svédországban például 17%, Hollandiában és Finnországban pedig 14%).
Hivatkozások
[1] A legális csatornákhoz lásd pl. az ENSZ stock adatait (https://www.un.org/en/development/desa/population/migration/data/estimates2/estimates19.asp), az illegálisokhoz pedig a Frontex adatait (https://frontex.europa.eu/we-know/migratory-map/) (mindkettő megtekintve: 2021.12.10.)
[2] A kutatásban az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc is szerepelt, azonban praktikus okokból konzisztensen uniós állampolgárokra hivatkozunk.
[3] Lásd az Eurostat vonatkozó adatait: https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/migr_asydcfsta/default/table?lang=en (Megtekintve: 2021.12.10.)
[4] A hazaküldések elégtelenségét az Európai Számvevőszék is megállapította, és azt jelentős részben az alacsony hatékonyságú visszafogadási megállapodásokkal magyarázta. Lásd: https://www.eca.europa.eu/en/Pages/NewsItem.aspx?nid=15697 (Megtekintve: 2021.12.10.)
[5] Lásd például a Frontex havi adatait: https://frontex.europa.eu/ (Megtekintve: 2021.12.10.)
[6] Az egyes kérdéseknél meghatározott országcsoportonként is összesítettük a válaszarányokat.
[7] A becslés elérhető itt: https://www.pewforum.org/2017/11/29/europes-growing-muslim-population/ (Megtekintve: 2021.12.10.)
[8] Lásd pl. a Migrációkutató Intézet egyik legutóbbi elemzését: https://www.migraciokutato.hu/wp-content/uploads/2021/12/20211213_HORIZONT_2021_19_sayfo_omar_a_hazastars_import_problemai.pdf (Megtekintve: 2021.12.19.)
Az Európa Projekt kutatásról
2016 első felében a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatás készült azzal a céllal, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben. A Project 28 közvélemény-kutatás egyedülálló módon, az eddigi legszélesebb körben, országonként 1000, azaz összesen 28 000 véletlenszerűen kiválasztott, felnőtt korú személyt kérdezett meg. A vizsgálat legfontosabb céljai közé tartozott megismerni a társadalom konjunktúraérzetét, feltérképezni az Európai Unió teljesítményével, a migrációs válsággal és a növekvő terrorizmussal kapcsolatos lakossági attitűdöket. A 2017-es, 2018-as és 2019-es felméréseket követően a Századvég Alapítvány a magyar kormány megbízásából 2020 óta Európa Projekt néven folytatta a kutatást, amely továbbra is az európai politikai és társadalmi közbeszédet leginkább meghatározó témákra reflektált.
A 2021-es felmérés célja ezúttal is a kontinensünket érintő legjelentősebb közéleti kérdésekkel kapcsolatos lakossági attitűdök feltérképezése volt. A társadalom konjunktúraérzete, az Európai Unió teljesítménye, továbbá a migrációs krízis megítélése mellett igazodva az Európát érintő új kihívásokhoz az idei közvélemény-kutatás meghatározó témája a koronavírus-járvány, a klímaváltozás, az energiaellátás, valamint a családpolitika. A 2021-es kutatás az Európai Unió tagországai mellett az Egyesült Királyságra, Norvégiára és Svájcra terjedt ki, így összesen 30 000 véletlenszerűen kiválasztott, felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel augusztus 1. és szeptember 15. között.