A világban zajló folyamatok és az ezekre adott uniós reakciók ismét előtérbe hozták az Európai Uniót érintő alapkérdést: erős, szuverén nemzetállamok kölcsönösen előnyös együttműködésével vagy az Európai Egyesült Államok víziójával lehet sikeresebb jövője az integrációnak?
Az Európai Unió Bíróságának közelmúltban meghozott jogállamisági mechanizmust érintő döntése egyértelmű jelzése volt annak, hogy az uniós intézményrendszer a föderális berendezkedés mellett tesz hitet. Azonban az Unió jövőben meghozni tervezett döntései, mint a digitális valuta és a digitális személyazonossági igazolványok bevezetése, vagy az állampolgárok számára előírt klímavédelmi CO2-kvóták, a föderációs törekvések új szintjeként értékelhetők.
A tervek mögött nyilvánvaló politikai szándék húzódik meg, mégpedig nem más, mint a tagállami hatáskörök fokozatos leépítésével a nemzetállamok szuverenitásának tudatos és célzott megszüntetése. Mindez nem értékelhető másként, mint
az Európai Egyesült Államok előkészítési folyamatának következő lépéseként, mely egyben nyílt és tudatos megsértése az alapszerződéseknek.
Fontos rögzíteni, hogy az európai egységnek vannak pozitív vetületei is, gondoljunk például a vámunió által biztosított előnyökre. Sőt, a további, elsősorban gazdasági jellegű együttműködések elmélyítése is támogatandó törekvés, hiszen az EU jövőjének garanciáit a közös gazdasági sikerek adják meg. Ugyanakkor az ezeken túlmutató, hatáskörelvonó döntések, melyek nem érdekek, hanem politikai célok mentén születnek, és amelyek a jelek szerint a közeljövőjében meghatározóvá fognak válni uniós szinten, már egy birodalmi jellegű Európai Unió létrehozatalát kívánják elősegíteni.
Mindez azért rendkívül veszélyes, mert a közelmúlt kihívásai – mint a migrációs válság, a koronavírus-járvány vagy az energiaválság – egyértelműen bebizonyították azt, melyről korábban még éles viták folytak a különböző fórumok előtt: valódi megpróbáltatások esetén hatékony válaszokat kizárólag a nemzetállamok képesek adni. A jelentkező kihívások minden eddiginél nyilvánvalóbban mutattak rá a föderális berendezkedésű Unió koncepciójának anomáliáira és annak tarthatatlanságára. Az uniós intézmények – élükön a birodalmi törekvések élharcosával, az Európai Bizottsággal – nemcsak hogy nem tudtak egységes válaszokat adni, hanem teljesen cselekvőképtelennek bizonyultak. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy
az uniós polgárok már nem csupán távolinak érzik maguktól az európai intézményrendszert, hanem egyben el is vesztették irántuk a bizalmukat, ami már önmagában is nagyon kockázatos.
Ahhoz, hogy az Európai Unió hatékony válaszokat tudjon adni a jelenkor kihívásaira, és képes legyen megvédeni polgárait, le kell vonnia az elmúlt évek konzekvenciáit. Meg kell szüntetni a hatáskörelvonó és korlátozó mechanizmusok rendszerét, helyre kell állítani az európai demokráciát, a Bizottságnak el kell fogadni azt az alapszerződésekben deklarált tényt, hogy az uniós szintű főhatalom birtokosa nem ő, hanem a tagállamok demokratikus úton megválasztott állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács, végső soron pedig vissza kell térni az alapításkor megszabott elvekhez és célokhoz. Hiszen a szuverén nemzetállamok kölcsönösen előnyös együttműködésén alapuló integráció koncepciója nem csupán egy, a jobboldali erőtér által hangoztatott jogos igény, hanem egyben az Európai Unió fennmaradásának záloga.
