Történelmi mértékű győzelmet aratott április 3-án a nemzeti oldal, s mindez történelmi mértékű vereséget is jelent egyben a baloldal számára. Kormányváltó helyett ellenzékváltó hangulat uralkodik Magyarországon, azonban a felelősséget továbbra sem hajlandó vállalni egyetlen érintett pártvezető sem. A választók hibáztatása és a vidéki szavazók lenézése a beismerése annak, hogy valóban méltatlanok az ország vezetésére.
Bertha László vezető elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Sorozatban negyedszer kapott kétharmados felhatalmazást a magyar emberektől a Fidesz–KDNP pártszövetség. Több mint hárommillió szavazó és 135 mandátum. A valóság ismét könyörtelenül rárúgta az ajtót mindazokra, akik elhitték, hogy az „üres fej és teli torok” szintjén értelmezhető politika valódi alternatívát és biztató jövőképet nyújt a magyar emberek számára.
Hiába volt előválasztás és összefogás, hiába jött külföldről pénz, fegyver és paripa, a baloldal továbbra is taszítja a választók többségét.
Az okok mélyre vezetnek és leginkább saját magukban keresendők. Ennek belátása azonban még mindig várat magára. A politikai gyászmunka elvégzése úgy tűnik, hogy rendre megreked a tagadás és a düh fázisánál, így a megújulás is elképzelhetetlen.
Már a választás éjszakáján sokatmondó – és persze megmosolyogtató – volt az a helyszíni bejelentkezés, melyben a baloldal úgynevezett kommunikációs szakemberei a kedvezőtlen időjárásban vélték felfedezni az egyik legfőbb okát annak, hogy elmaradnak a baloldali szavazatok, miközben a részvétel már jócskán 70% felé közelített. Ezek szerint talán nem is tanácsadókra, hanem meteorológusokra lenne a legnagyobb szüksége a baloldalnak egy-egy választási kampány alkalmával. De az időjárás mellett a többi jól bevált mantra sem maradhatott el: hibás a választási rendszer, a jobboldali média, na meg persze a vidéki választók, akik a baloldal szemében buták, tanulatlanok és manipulálhatók. Nem zavarta őket az sem, hogy a kormánypártok jelöltjei Budapesten is jó eredményeket értek el, szorossá téve a küzdelmet egy olyan világvárosban, amelynek ritmusa és életvitele alapvetően a balliberális pártoknak kedvez, ahogyan azt Berlinben, Bécsben vagy éppen Varsóban is láthatjuk.
Az értelmiséginek nevezett nagyvárosi gőg rossz tanácsadó, különösen akkor, ha a szavazók többségét nem ők alkotják.
Az Egyesült Államokban is ismerősen hat ez a mentalitás, ami a vidéki emberek lenézésében nyilvánul meg. Pontosan ennek a következménye lett Donald Trump megválasztása is 2016-ban. A főváros-vidék ellentét folyamatos kiélezése viszont nemcsak a baloldali pártok népszerűségének, hanem az egész ország számára ártó és káros, hiszen a társadalmi kohéziót és a nemzeti összetartozás érzését rombolja. Hogy mennyire lenézte a baloldal a vidéki embereket, azt jól mutatja az a jelmez, amit Jakab Péter öltött magára, hogy azonosulni próbáljon a vidéki szavazókkal, megadva a „közületek való vagyok” hamis illúzió érzését. A vidéki emberek azonban épp oly távol állnak e mesterkélt karaktertől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ha Jakab Péter lenne az átlag vidéki szavazó, valóban nagy bajok lennének ebben a gyönyörű országban.
A helyzet azonban az, hogy a Jobbik és a baloldal többi pártja a teljes eljelentéktelenedés útján halad, egyre sebesebb léptekkel, mert képtelenek érzékelni a valóságot, s azt, hogy mi jár a magyar ember fejében, amikor hazáról, biztonságról vagy más sorskérdésekről van szó. Hetek teltek el a választás óta, de a felelősséget azóta sem vállalta senki.
Április 3-án egy szemvillanás alatt hátrált ki szinte mindegyikük a közös miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter mögül.
Pedig akárcsak a győzelem, úgy a vereség is csapatmunka eredménye. Bűnbakok helyett ideje lenne végre egyszer a baloldalon is egyenes gerinccel vállalni a politikájuk következményeit. Becsapták a választóikat, így az egymásra mutogatás, az újabb színpadias, semmitmondó heccpolitika helyett ki kell mondaniuk: „méltatlanok vagyunk a bizalmatokra!”. Ameddig ez nem történik meg, marad az ellenzékváltó hangulat és az újabb és újabb Fidesz-győzelem. Nem bánjuk, csináljátok!
