Az átoltottság növekedésével és a járvány lecsengésével párhuzamosan megindult a gazdaságok válságból való kilábalása. Ugyanakkor ennek vannak mellékhatásai is. A gyors újraindulás eredménye, hogy átmenetileg több piacon is hirtelen túlkereslet jelent meg, amelyre a kínálat nem tudott azonnal reagálni, ami így az árak emelkedését eredményezte. Ez, kiegészítve az energiaáraknak az alacsony bázisból következő, jelentős emelkedésével, az infláció felpörgéséhez vezetett világszerte. Erre a helyzetre a jegybankoknak a monetáris kondíciók szigorításával kellene reagálniuk, mégis azt láthatjuk, hogy a régiós jegybankok lépéseiket tekintve két részre szakadtak.
Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági elemzője
Ez a folyamat játszódik le a régiós országokban is: Csehországban júliusban éves alapon a fogyasztói árak 3,4 százalékkal emelkedtek, Lengyelországban és Romániában egyaránt 5,0 százalékkal, míg Magyarországon 4,6 százalékkal. Ez mind a négy ország esetében érdemben magasabb, mint a jegybankok által kitűzött inflációs cél, sőt, az alkalmazott toleranciasávból is kilépett a pénzromlás üteme. Az infláció emelkedése ugyanakkor nem régiós sajátosság júliusban az eurózónában is cél feletti inflációt mértek (2,2 százalék), míg az USA-ban kiemelkedően magas, 5,4 százalékost.
Erre a helyzetre a jegybankoknak a monetáris kondíciók szigorításával kellene reagálniuk, mégis azt láthatjuk, hogy a régiós jegybankok lépéseiket tekintve két részre szakadtak.
A magyar és a cseh jegybank június óta már több lépésben emelte irányadó rátáját, míg a lengyel és a román jegybank alacsony szinten tartja az alapkamatot a magas infláció ellenére is. Felmerül a kérdés, hogy ha hasonló inflációs folyamatok zajlanak le a régióban, a jegybankok miért is adnak arra ennyire eltérő választ. Ezen kérdés megválaszolásához tekintsük át a jegybanki közleményeket a legutolsó kamatdöntés idejéről.
Az MNB határozottan lépett
A Magyar Nemzeti Bank legutóbb augusztus 24-én tartott kamatdöntő ülést, amikor is 30 bázisponttal emelte az alapkamatot és a kamatfolyosót. Az infláció alakulását a közleményben a Monetáris Tanács leginkább a bázisidőszakkal, átmeneti tényezőkkel, valamint külső tényezőkkel magyarázta. Ezekre a tényezőkre a jegybankoknak alapvetően nem kellene reagálnia két okból:
vagy nincs rájuk hatása (külső tényezők),
vagy mire a jegybanki lépések hatást gyakorolnának az inflációt meghatározó folyamatokra, azok kifutnak (bázisidőszaki és átmeneti tényezők).
A jegybank ennek ellenére kamatot emelt, amelyet az infláció másodkörös hatásainak megakadályozásával és inflációs várakozások horgonyzásával indokolt. Vagyis a Monetáris Tanács azért lépett, hogy a jelenlegi infláció a jövőben ne okozzon magasabb áremelkedést, megfelelve így a középtávú inflációs céljának.
A cseh jegybank is kamatot emelt
A Cseh Nemzeti Bank utolsó kamatdöntő ülését augusztus 5-én tartotta, amikor is 25 bázisponttal 0,75 százalékra emelte alapkamatát, valamint felfelé szélesítette a kamatfolyosót. Az árfolyamatok vonatkozásában a jegybank azt kommunikálta, hogy az infláció célsávból való kilépését az élelmiszerárak további emelkedése, a magas maginfláció, valamint az üzemanyagárak növekedése okozza, amelyet később a hatósági árak emelése fokoz majd.
Az év vége felé ugyanakkor az importált infláció mérséklődni fog, azonban a belső inflációs nyomás változatlanul erős maradhat, amelyet a gyorsuló béremelkedés is támogat. Az ilyen jellegű inflációs folyamatokra a jegybankoknak reagálniuk kell, vagyis a Cseh Nemzeti Bank jelenlegi döntései megfelelnek a tankönyvi „előírásoknak”. A jegybank a közleményben kiemeli még, hogy a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása nem hátráltatja a cseh gazdaság kilábalását, azonban megerősíti a gazdasági szereplők inflációs várakozásait.
A Lengyel Nemzeti Bank nem lépett
A Lengyel Nemzeti Bank szeptember 8-án tartott kamatdöntő ülést, amelynek keretében nem változtatott a kamatkondíciókon, így az alapkamat 0,1 százalék Lengyelországban. A kamatdöntéshez kapcsolódó kommentárban a jegybank kiemelte, hogy az infláció célsávból történő kilépését jelentős részben a tavalyinál érdemben magasabb globális olajár miatti üzemanyagár-emelés okozta, valamint az élelmiszerárak növekedése. Ezt erősítette a villamosenergia-árak és a hulladékkezelési díjak emelkedése.
Ezen tényezőket a jegybank külsőnek tekinti, amelyre a monetáris politikának nincs hatása.
A jegybanki értékelésben az inflációt tovább erősítik a vállalkozások járványhoz kapcsolódó költségeinek emelkedése, a magasabb nemzetközi szállítási díjak, valamint az ideiglenes fennakadások az ellátási láncokban. A Monetáris Tanács várakozásai szerint az átmeneti tényezők kifutásával az infláció is csökkenni fog, azonban a jövő évi árfolyamatokat a kilábalás üteme határozza majd meg. A jegybank a változatlan kamatszintet az árakat meghatározó átmeneti tényezőkkel magyarázta, figyelembe véve a kilábalással kapcsolatos bizonytalanságokat, azonban szemben a magyar vagy a cseh jegybankkal, nem tett említést a magasabb infláció esetleges negatív hatásaira a várakozásokba való beépülése nyomán. A jegybanki tétlenség ugyanakkor nem jelent meglepetést Lengyelországban. A jegybank által elfogadott, 2021-re vonatkozó iránymutatásban már kiemelték, hogy a válsághelyzetre tekintettel a monetáris politika rugalmasabban kezeli majd az inflációs célhoz való visszatéréséhez szükséges időt, annak érdekében, hogy támogassa a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást, illetve a gazdaság kilábalását.
A román jegybank is kivár
A Román Nemzeti Bank augusztus 6-án döntött legutóbb arról, hogy irányadó rátáját 1,25 százalékon változatlanul hagyja. A jegybank ekkor az infláció második negyedéves gyorsulását szinte teljes egészében külső tényezőkkel indokolta: a magasabb olajár miatti üzemanyagár-emelkedéssel, valamint kisebb részben a gyümölcs- és zöldségár növekedésével, illetve a dohánytermékek drágulásával. A jegybank várakozásai szerint az elkövetkező időszakban az energiaárak emelkedése még tovább gyorsítja majd az inflációt,
azonban a bázishatások kifutásával 2022 elején az áremelkedés ismét visszatérhet a jegybank toleranciasávjába.
Ezzel együtt is a Monetáris Tanács a kamattartást a jövővel kapcsolatos fokozott bizonytalansággal indokolta, amely egyrészről a járványhelyzethez, másrészről a fiskális politika irányultságához és az uniós források felhasználásához köthető. A román jegybank ezen felül a közleményben kiemelte, hogy döntéseit a középtávú inflációs célkitűzéssel összhangban hozza meg, oly módon, hogy elősegítse a fenntartható gazdasági növekedést a költségvetési konszolidációs folyamat keretében, miközben megőrzi a pénzügyi stabilitást. A magasabb infláció várakozásokba történő esetleges beépüléséről a román jegybank sem tesz említést.
Kinek van igaza?
A koronavírus-járvány megjelenését követően nem mutatkozott eltérés a régióban a monetáris politikát illetően. A jegybankok saját lehetőségeikhez mérten jelentős monetáris lazítást hajtottak végre, eltérés csak az alkalmazott eszközökben mutatkozott (a cseh jegybank például nem kezdett másodpiaci állampapír vásárlásba). A válság hatásainak enyhítése az inflációs célkövetés rendszerébe teljes mértékben beleillik, mivel egy elhúzódó válság a pénzromlás ütemét tartósan lefelé eltérítheti a céltól. A kilábalás megkezdését követően ugyanakkor a régiós jegybankok két részre szakadtak az alkalmazott monetáris politikát illetően, annak ellenére is, hogy a végbemenő inflációs folyamatokat hasonlóan értékelték. A magyar és a cseh monetáris döntéshozók a középtávú inflációs célt helyezték előtérbe, míg a lengyel és a román jegybank a kilábalás elősegítése érdekében alakítja monetáris politikáját.
Kérdés, hogy milyen eredményt hoz majd hosszú távon a két különutas monetáris politika. A szakirodalomban az inflációs célkövetés egyik kulcsa a jegybanki hitelesség, hogy a gazdasági szereplők mennyire hiszik el, hogy a jegybank képes és hajlandó elérni az eszközei segítségével a kitűzött inflációs célját.
Ebből kiindulva a cseh és a magyar jegybank jár egyelőre jó úton, a másodlagos célokat alárendelve igyekeznek féken tartani az emelkedő inflációt.
A lengyel és a román jegybank ezzel szemben, mintha némiképp háttérbe szorították volna az inflációs céljaikat, annak érdekében, hogy tovább támogassák a gazdasági kilábalást. Kérdéses, hogy nem jár-e ez hosszabb távon az infláció megugrásával, amelyet a jegybankok csak sokkal szigorúbb monetáris politikával tudnak majd letörni, és az is kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a jegybankok hitelességére.
