A bevezetőben említett május 9-i felszólalásban Kocsis kifejtette, hogy a DK-nak jelen pillanatban tagozatai vannak: az LMP a zöldtagozat, a Momentum az ifjúsági, a Jobbik a fasiszta, az MSZP a nosztalgia, a Párbeszéd pedig a tengerentúli. A gondolatmenetet továbbfűzve érdemes megnézni, hogy mindezek milyen stratégiai irányvonalakat jelenthetnek a közeljövőre nézve.

A két önmagát zöldpártként definiáló politikai formáció – amely a választások után egymással is csörtét váltott - közül az LMP feladata lehetne a zöld gondolatok képviselete és a szavazóik megnyerése. A párt azonban jelenleg Ungár Pétert leszámítva nem rendelkezik országosan legalább valamennyire ismert karakterrel, aki szociális kérdésekben ugyan rendszeresen megnyilvánul, de a korábban markánsabban jelen lévő ökopolitikai gondolatok mindössze Paks II. bírálatára korlátozódtak (más kérdés, hogy az atomenergiát már az EU is zöldenergiaként kezeli), amivel nehéz lesz a téma iránt valóban szenzitív szavazók számára vonzó és valós alternatívát festeni. A Párbeszéd atlanti (elsősorban amerikai) kapcsolatairól az elmúlt években Szabó Tímea vonzatában sok szó esett már, de ezt a tételt ugyancsak erősítheti az, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét a Bajnai Gordonéhoz hasonló forgatókönyv és tanácsadók segítségével kívánták felépíteni 2021-ben. A két párt azonban szinte semmilyen valós hálózattal nem rendelkezik, és társadalmi támogatottság hiányában még teoretikusan sem látható, hogy mindez hogyan változhatna.

Az ellenzék gyakran hangoztatott állítása, hogy a fiatalok körében a Fidesz népszerűtlen, és ők sokkal jobban képesek a korosztály megszólítására. 2018 előtt a Jobbik, a 2022-es választások előtt pedig a Momentum kiáltotta ki magát a legnépszerűbb pártnak a 30 év alattiak körében. A legutóbbi Nagymintás Ifjúságkutatás és az azt követő felmérések eredményei alapján azonban az látható, hogy a kormánypárt és az összellenzék támogatottsága hasonló szinten mozgott a választások előtt. A Momentum feladata lenne vagy lehetne ennek a generációnak a megszólítása, ám az egy másik kérdés, hogy minderre, és egyáltalán a magyar valóság és a fiatalok valódi igényeinek és problémáinak megértésére, mennyire lesz alkalmas egy olyan frakció, amely tagjainak fele már az egyetemi éveit is külföldön töltötte. A baloldal egészéhez hasonlóan az ő jelenlétük és hálózatuk is a fővárosra koncentrálódik, a vidéki fiatalok megszólítására az elmúlt években ők sem voltak igazán képesek. Korábbi pártelnökük Fekete-Győr András az előválasztás alkalmával maga is számon kérte a korosztály jelenlétét a sátraik környékén.

A Medián múlthéten publikált felmérése alapján (önmagához képest is) a baloldali koalíció két legrosszabb állapotba került tagja a 2%-ra mért MSZP és a 3–4% között mozgó Jobbik. A Magyar Szocialista Párt, és a DK szavazóbázisának világos elhatárolása már csak amiatt is nehéz, mivel utóbbi az egykor szebb napokat is megélt pártból vált ki Gyurcsány Ferenc vezetésével, és vitte magával annak politikusait és választóit is szép számmal. Ők talán a Kádár-rendszer nosztalgiáját keresők és az egykori miniszterelnökkel kevésbé szimpatizálható baloldali szavazóknak fogalmazhatnának meg üzeneteket a közös egység részeként – az egyre jobban leépülő infrastruktúra és személyi állomány keretei között kétséges sikerrel. Sokkal valószínűbb forgatókönyv lehet esetükben a következő években a megszűnés, és a szegfű végleges elhervadása. Hasonlóan nagy kérdést jelent, hogy érdemben kikhez szólhat a jövőben a Jobbik. Az egykori szélsőjobboldali pártból Jakab Péter egyszemélyes brandje lett, aki a DK–Jobbik paktum és összefonódás miatt önálló tényező helyett előbbi szavazóinak másodlagos pártpreferenciájává vált. Kommunikációs szempontból valószínűleg a radikális-agresszív üzenetek megfogalmazásával és Jakab, a Parlament viselkedési normáit túlhaladó performanszaival próbálhatnak választói igényeket kiszolgálni (amennyiben ennek lesz piaca az elkövetkezendő négy évben). A radikális megközelítésekhez való visszatérési kísérlet ötletét erősítheti a pedofilok kémiai kasztrálásának újbóli tematizálása is a részükről.

A felvázolt stratégia sikerességi esélyei jelenleg nem túl nagyok. A választások utáni első felmérésekből kevésbé érdemes még messzemenő következtetéseket levonni, sokkal inkább kell majd a trendeket 6–9 hónapos időtávlatból vizsgálni, mint ahogy azt is, hogy egy határozottabban megmutatkozó tagozatosodást láthatunk-e az őszi időszakban az említett szereplők kommunikációjában és parlamenti tevékenységében. A szándék mindenesetre kristálytisztán látszik egy egységesítésre, a kérdésekre pedig majd az EP és az önkormányzati választásokhoz közeledve kaphatunk egyértelműbb válaszokat, ahogy arra is, hogy az említett pártok mennyire lesznek képesek ellenállni a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek.