Konstanczer Tamás elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Az orosz–ukrán konfliktus februári kirobbanása óta felértékelődött a béke szerepe a hétköznapokban, mivel Magyarország közvetlen szomszédságában háború zajlik, ami fizikai és lelki értelemben is veszteségekkel jár, továbbá társadalmi, politikai és gazdasági károkat okoz. A háború hosszú távon egyik érintett félnek sem állhat érdekében, de tovagyűrűző gazdasági hatása miatt nehezen lehet találni olyan európai szereplőt, aki kedvét leli ebben a konfliktusban. Ennek ellenére azonban néhány baloldali politikai szereplő olyan nyilatkozatokat tett az elmúlt időszakban, amelyek nem szolgálják a konfliktus békés rendezését.
A háború minden esetben rombolással és áldozatokkal jár; veszélybe sodorja az érintettek fizikai biztonságát, lelki békéjét, csorbát szenved az emberi jogok érvényesülése, akadozik a kereskedelem, az egészségügy, az oktatás, illetve az állam az alapvető funkcióit sem tudja ellátni, sérül az ellátás-, az energia- és a közbiztonság, továbbá magas inflációt eredményez. A háború az élet minden területén pusztít, ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy mielőbb befejezzék, békét kössenek az érintettek, és elkezdődhessen az újjáépítés és a gyarapodás.
A béke általánosságban kiszámíthatóságot feltételez. Lehetővé teszi, hogy helyreálljon a rend és a közbiztonság, illetve a társadalmi béke és a politikai stabilitás segíti az állami feladatok hatékony ellátását, továbbá megteremti a gazdasági gyarapodás feltételeit. Ahhoz, hogy egy nemzetgazdaság tagjai gyarapodó pályára lépjenek, és folyamatosan javuló életszínvonalon és -minőséggel élhessenek, elengedhetetlen feltétel a béke.
Felmerül a kérdés, hogy ha háború idején minden káoszba fullad, és a lakosság minden szinten veszteségeket kényszerül elkönyvelni, mégis, kinek az érdekében áll ezt a konfliktust elnyújtani, ha tulajdonképpen egész Európának az az érdeke, hogy nyugodt építkezés jellemezze, nem pedig a rombolás. Ha a kontinens minden polgárának az az érdeke, hogy béke legyen, akkor értelmezhetetlenek azok a megszólalások, amelyek a fegyverszállítások folytatására és a szankciók fokozására vonatkoznak, mert ezek a tervek, ötletek és megszólalások láthatóan egyáltalán nem segítették elő a béketárgyalásokat. A harcvonalba történő fegyverküldés a konfliktus elnyújtását segíti, a szankciók bevezetése pedig többek között az Európai Unió energiabiztonságát veszélyezteti.
Annak ismeretében, hogy sem a magyar, sem pedig az európai lakosság érdekét nem szolgálja ez a konfliktus, nehezen értelmezhető a baloldal számos politikusának állásfoglalása. Márki-Zay Pétertől, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltjétől még a konfliktus kirobbanása előtt megkérdezték, hogy biztosítana-e katonai segítséget miniszterelnökként, amire azt válaszolta, hogy „hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is”.
Emellett Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője úgy vélte, hogy „fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára”, amelyből a fegyverszállítás azért problémás, mert a háború eszkalálódását segíti, nem pedig a békét. Állást foglalt Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője is, aki úgy nyilatkozott: „Az egyértelmű, hogy a NATO-nak segítenie kell Ukrajnának avval, hogy megkapják azokat a fegyvereket, amivel meg tudják vívni ezt a háborút.”
Továbbá a Jobbik politikusa is megszólalt, Potocskáné Kőrösi Anita, a párt jelenlegi ügyvezető elnöke korábban azt mondta: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell.” Figyelemre méltó Juhász Ferencnek, az első Gyurcsány-kormány szocialista honvédelmi miniszterének nyilatkozata is, aki azt mondta: „Az alapkérdés, hogy miért nem adunk mi adott esetben lőszert, hiszen most a haderőfejlesztés kapcsán elvileg van lőszergyárunk, elvileg van fegyvergyárunk.”
A megkérdőjelezhető kijelentéseket tevő politikusok sora a választásokat követően bővült, mivel Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője április közepén úgy nyilatkozott: „A béke, a biztonság és az igazság érdekében itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország is megkezdje a direkt fegyverszállításokat.”
Jól látható, hogy a nyilatkozó baloldali politikusok egy része lőszerrel, fegyverrel, illetve katonákkal járulna hozzá a konfliktus megoldásához, azonban az erősen vitatható, hogy ezek az eszközök, illetve katonai különítmények végső soron valóban a béke megteremtését szolgálnák-e. Magyarország lakossága és vezetése egyértelmű döntést hozott arról, hogy ki akar maradni a háborúból, tehát a fegyverszállításban sem kíván részt venni, és az egyetlen elfogadható célnak a béke megteremtését látja. Tűzszünetre, béketárgyalásra, illetve olyan politikára van szükség, amely az érintettek megállapodását és a konfliktus mielőbbi békés rendezését szolgálja.
