Németország az Oroszország elleni szankciók ügyében túltolta a biciklit, pont úgy, ahogyan azt a 2015-ben kirobbant bevándorlási válság idején is tette. Amikor azonban a „wir schaffen das” üres lózunggá válik, és a németek rájönnek, hogy baj van, akkor előkerül a kalapból a csodafegyver: az igazságos elosztás.
Bertha László vezető elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Az illegális bevándorlók helyett most éppen a gázkészletet szeretnék igazságosan elosztani, hiszen az általuk elkövetett hibák következményeit szerintük mindenkinek egyenlő mértékben kell viselni. Ettől lesz az ember européer és demokrata, míg a hazája valódi jogállam. Nem számít az sem, ha egy adott ország az elejétől fogva ellenzi a migrációt vagy az orosz energiaszektort érintő szankciós terveket. Zárt ajtók mögött, maguk között talán még bölcsnek is tartják a másikat, azt viszont egy percig sem tűrik, hogy ez a bölcsesség az illető javára váljon. A német politika hibáiért egész Európának szenvednie kell. Akinek ez nem tetszik, az ellen eljárások indulnak Brüsszelben.
Erről árulkodnak Manfred Weber, az Európai Néppárt bajor frakcióvezetőjének szavai is, aki elfogadhatatlannak tartaná, ha a „szerencsés” tagországok feltöltött tározókkal, míg mások energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi és téli időszaknak. Felfogása szerint ugyanis a bölcsesség – vagy annak hiánya – csak szerencse kérdése. Így magától értetődő, hogy igazságosan kell elosztani az Európai Unióba érkező földgázt a tagországok között, hiszen az nem lehet „szerencse” függvénye. Köztudott tény azonban, hogy jobb helyeken még a szerencséért is megdolgozik az ember. Itt azonban szó sincs szerencséről, ahogyan 2015-ben sem. Egy-egy jó döntést mindig a józan ész, a felkészültség és a helyes testtartás határoz meg. Utóbbit úgy is megfogalmazhatnánk: kinek az érdekeit tekintjük elsődlegesnek? A saját népünkét vagy éppen ideológiai és gazdasági érdekcsoportokét?
Weber „igazságos elosztás” iránti vágyát néhány hónapja még a túlzott és irracionális magabiztosság előzte meg német részről. Hányszor és hány helyen olvashattuk, hogy Németország felkészült a gázembargóra, képesek alternatív forrásokból fedezni az orosz gáz esetleges kiesését, miközben már jóval a háború kirobbanása előtt súlyos energiaválság és a rezsiköltségek folyamatos emelkedése jellemezte a német gazdaságot. Robert Habeck gazdasági miniszter például a szankciós csomagok tárgyalását megelőzően még úgy fogalmazott, hogy Németországnak elegendő tartaléka van, felkészült az orosz gázszállítások leállítására, köszönhetően a Katarral kötött megállapodásnak. Alig néhány hónap telt el, de a német miniszter a minap már azon félelmének adott hangot, hogy rémálommal járna országának, ha a következő hónapokban is kimaradnának az oroszországi gázszállítások. Az aggodalom nem alaptalan, hiszen a katari földgázszállítás legkorábban 2026-ban vagy 2027-ben indulhat meg, addig pedig még néhány telet át kellene vészelnie a német gazdaságnak és lakosságnak.
Az Oroszország elleni szankciók mellett áll Olaf Scholz kancellár is, aki májusban elmondta, Németország nem áll le Oroszország büntetésével a szankciók révén, több ízben pedig azt is megtagadta, hogy rubelben fizessenek az orosz gázért. Az orosz reakció természetesen nem maradt el, így a gázszállítások jelenlegi elapadása súlyos problémákat okozhat a következő hónapokban, amely már nemcsak az ipart, hanem a lakossági ellátást is veszélybe sodorhatja. Ezt jól tudja a német vezetés is, emiatt az „igazságos elosztás” gondolata újra az európai politika napirendjének szerves részévé válik. Így lesz az elhibázott német politika ismét összeurópai probléma. A felelősség nem a német vezetést, hanem azokat a renitenseket terheli majd, akik nem hajlandók lemondani saját gázkészleteikről a „szerencsétlenebbül járt” országok számára. Az egyre inkább globális válsággá váló háborús helyzetben pedig arra is készülnünk kell, hogy az illegális bevándorlók „igazságos elosztás” terve sem marad sokáig a berlini és a brüsszeli fiókok mélyén.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője
