Energiakrízis: a nyugat-európai politikusoknak változtatni kell a retorikájukon – Hortay Olivér a Mandinernek
A béke szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy megszűnjön az európai energiaválság, amit elsősorban nem a háború, hanem az elmúlt évek elhibázott szakpolitikai döntései okoztak – mondta a mandinernek a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője.
Dr. Hortay Olivér, Századvég Konjunktúrakutató Zrt., üzletágvezető, Energia- és Klímapolitikai Üzletág
Az elmúlt évben óriási mértékben változtak az energiaárak, a gáz ára egy év alatt hatszorosára, az áramé ötszörösére nőtt. Milyen folyamatok befolyásolták ezt, és mi lesz a jövőben leginkább meghatározó az árak alakulásában?
Az Európai Unió 2021 őszén sodródott bele egy energiaválságba, amelynek okai közül a legsúlyosabb, hogy a COVID-ot követően a gazdasági helyreállítás következtében hirtelen olyan mértékű energiakereslet alakult ki, amelyre a kínálati oldal a járvány alatt elmaradt beruházások miatt nem volt felkészülve. Ezért globális szintű energiahiány alakult ki, amelynek a legsúlyosabb következményei az Európai Unióban érvényesültek.
Az EU-ban az elmúlt években sorozatosan hibás energiapolitikai döntéseket hoztak.
Számos tagállamban a zöldítés jegyében leépítették a hagyományos technológián nyugvó, szabályozható energiatermelést – erre jó példa a német atomerőművek leállítása – és bizonytalan kapacitású termelőeszközökre cserélték ezt. Emellett ráadásul a gazdasági liberalizáció szándékától vezérelve felszámolták azokat a piaci konstrukciókat, amelyek energiastabilitás garanciái voltak – a hosszútávú gázszerződések helyett azonnali tőzsdei ügyletek felé terelgették a szereplőket. Az állami szerepvállalás leépítése felé irányították a tagállamokat, ami azokban az országokban, ahol a gáztározókat magáncégek üzemeltetik, komoly problémákat okozott. Nyáron ugyanis emelkedett a gáz világpiaci ára, ezért ezek a cégek egy későbbi korrekció reményében elhalasztották a gázvásárlásokat. Igen ám, de az energiahordozó ára nem csökkent, ez pedig azt eredményezte, hogy őszre jóval alacsonyabb volt a gáztartalékok szintje, mint az előző években. Az Európai Bizottság igyekezett rávenni a tagállamokat, hogy a lakossági energiaárak esetében szüntessék meg a hatósági szabályozást, és azokban az országokban, amelyek ennek nem álltak ellen, a hirtelen gázáremelkedés azonnal megjelent a lakossági energiaárakban is. Ezek a hibás szakpolitikai döntések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a globális energiahiányos helyzet az EU-ban válságot eredményezett.
Ezt pedig még tovább mélyítette a háború.
Igen, de érdekes módon az elején a háború közvetlenül nem volt hatással az árakra. Február 23-án 87 euró/Mw/h volt az irányadó holland piacon a gáz ára, február 25-ére, pedig minimális mértékben, 92 euró/Mw/h-ra emelkedett.
A komoly áremelkedést az Oroszország elleni szankciók lebegtetése, az ezekkel kapcsolatos piaci várakozások okozták.
Pedig a gázpiacot ezek egyelőre közvetlenül nem is érintik. Igaz, az EB korábban jelezte, hogy úgynevezett „gördülő szankciókat” terveznek, ezért a szén- és olajpiaci szankciók elfogadása jelzés volt a gázpiacnak is, hogy előbb-utóbb a földgázra is sor kerül. Utóbbi korlátozása egyébként a legnehezebben kezelhető az EU számára.
Oroszország számára viszont úgy tűnik kevésbé. Mégis történtek válaszlépések az Moszkva részéről. Ezek hogyan befolyásolták a helyzetet?
Az első komoly lépés az orosz fél részéről az volt, hogy miután a német kormány bejelentette, hogy 2024-ig leépíti az orosz földgázimportot, azonnal a felére korlátozták az Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztül érkező energiahordozó mennyiségét. Ez súlyos érvágás volt, nem csak a németek, hanem az egész Európai Unió számára, hiszen az Oroszországból importált földgáz több mint egyharmada ezen keresztül érkezik. Június 11-én kezdődött a vezeték éves rendszeres karbantartása, ezért jelenleg teljesen leállt a szállítás, és mindenki attól fél, hogy az oroszok nem indítják újra a gázt, aminek nagyon súlyos következményei lennének az egész unió gazdaságára nézve.
Hogy érinti ez Magyarországot? Hozzánk is érkezik gáz az Északi Áramlaton keresztül?
Az európai energiapiac szorosan integrált, azaz amennyiben normál piaci körülményeknél az egyik tagállamban energiahiány alakul ki, az az európai közösség egészét érinti. Most, hogy általános energiahiány tapasztalható, még súlyosabb a helyzet.
Elindult egy versenyfutás a tagállamok között,
mindenki próbál új szabad gázkapacitásokhoz jutni. Azok az országok, akiknek sikerül minél több gázt vásárolni, elkerülheti a legrosszabbat, a lakossági energiafelhasználás korlátozását.
Ezeket nevezte Manfred Weber „szerencsés” országoknak, akiknek szerinte szolidaritást kellene tanúsítani a többiekkel szemben. Az unióban azonban jelenleg is létezik energiaszolidaritási mechanizmus. Ez miről szól pontosan?
Egyrészt a tagállamok viszonyában, másrészt uniós szinten is léteznek energiaszolidaritási mechanizmusok. Most elindult egy intenzív gondolkodás ennek megváltoztatásáról, és ez nem feltétlenül rossz dolog. A jelenlegi szolidaritási mechanizmusok rövidtávú technikai problémák megoldására lettek megalkotva, erre jók. Például egy haváriahelyzetben az úgynevezett „védett fogyasztók” – például a lakosság, vagy a kórházak, egészségügyi intézmények – ellátását a szomszédos országoknak kötelessége biztosítani. Most azonban nagy az esély arra, hogy egy hosszútávú geopolitikai problémával szembesül az EU, és ennek megoldásához valóban új működésre lehet szükség. Az azonban, amit Weber mondott, hogy kötelező érvényű szolidaritási mechanizmust vezessenek be, és
valami zavaros központi hatalom ossza szét a gázt a tagállamok közt,
figyelmen kívül hagyva azt, hogy a „nem szerencsés” országok magukat sodorták ilyen helyzetbe a szállítások önkéntes korlátozásával, teljesen abszurd.
Mennyi realitása van egy ilyen mechanizmus bevezetésének?
Szerintem rendkívül csekély, szinte nulla ennek az esélye. Elképzelhetetlen, hogy az európai országok lemondjanak a saját állampolgáraik ellátásához való jogukról.
A magyar gáztározók töltöttsége jelenleg negyven százalék körüli. Mennyi időre elég ez a gáztartalék, és mennyire állunk jól nemzetközi viszonylatban?
A teljes gáztároló kapacitásunk valamivel több, mint 4 milliárd köbméter. A jelenlegi gáztartalékunk az egész ország – beleértve a lakossági és ipari fogyasztókat – éves energiaigényének 25,5 százalékát tudja kielégíteni. Az uniós átlag jelenleg 16,4 százalék.
Mekkora Magyarország éves gázfogyasztása?
Nagyjából 9-10 milliárd köbméter, amelynek nagyobb részét a téli hónapokban fogyasztjuk el.
Tavasszal kötöttünk egy 15 évre szóló gázszállítási szerződést Oroszországgal. Ez nem garancia a biztonságos ellátásra?
Ez nagy segítség, hiszen évente nagyjából 4,5 milliárd köbméter gázt garantál. Ez a lakossági igényeknél valamivel több, de mint a fogyasztási adatokból látszik, szükségünk van további forrásokra, többek közt saját kitermelésre, ami jelenleg évi 1,5 milliárd köbmétert jelent.
A miniszterelnök múlt héten azt mondta, hogy a hazai földgáztermelés 2 milliárd köbméterre való emelését tervezik, de vitatott, hogy ez lehetséges-e. Képesek leszünk tovább növelni a termelést?
A rendelkezésre álló tanulmányok alapján ennek van realitása. Mindent meg kell tenni azért, hogy sikerüljön. A korábbi piaci környezetben ez nem feltétlenül volt gazdaságos, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg megéri.
Mennyi gázt vásárolunk évente, és mekkora ebből az orosz import aránya?
Magyarország az elmúlt években a piac-összekapcsolási beruházásoknak köszönhetően regionális gázelosztó központtá vált, nem csak saját felhasználásra vásárolunk gázt, hanem az importált energiahordozók egy részét mi is értékesítjük.
Évente nagyjából 12 milliárd köbméter földgázt importálunk.
Ennek a legnagyobb részét, körülbelül nyolcvan-nyolcvanöt százalékát közvetlenül, vagy közvetve, Európán keresztül Oroszországból vesszük.
Mi a helyzet az elektromos energiával? E téren mekkora a kitettségünk?
A belföldi áramkereslet harminc százalékát biztosítjuk importból, a többi hetven százalék felét a Paksi Atomerőmű termeli meg, a másik felét pedig megújuló energiaforrásból, gáz- és szénerőművek termeléséből fedezzük.
Folytatódik-e a közeljövőben az energiaárak közelmúltban tapasztalt rendkívüli gyorsaságú és mértékű változása, vagy megtörhet a trend? Milyen körülmények lesznek leginkább meghatározóak e tekintetben?
A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz az Északi Áramlat 1-en keresztüli gázszállítással a karbantartást követően. Háromféle forgatókönyvet látok jelenleg: A legjobb esetben teljes kapacitással újraindul a szállítás, ami árkorrekciót és az ellátási kockázatok csökkenését jelentheti. A piaci hangulat és az elhangzó nyilatkozatok alapján ennek látom a legkisebb esélyét. Valószínűbbnek látszik, hogy újraindul a gázszállítás, de korlátozott mennyiségben. Ez továbbra is magas árakat, és ellátási kockázatokat jelentene.
A legrosszabb esetben pedig nem indul újra a szállítás,
ami borítékolhatóan azt eredményezné, hogy az EU egyes országainak ellátási korlátozásokat kellene bevezetnie, és továbbra is emelkedne az energiaár. Az, hogy mi lesz az európai energiapiacon ősszel, nagyon sok tényező függvénye. Meghatározó lehet az időjárás éppúgy, mint a norvég szénhidrogén-kitermelők sztrájkja, vagy az, hogy az alternatív források mennyi energiát termelnek. De egy esetleges recesszió szintén befolyásolhatja az árakat. A nyersolaj tőzsdei árát például azért a kevesebb energiaigényt jelentő gazdasági visszaeséstől való félelem szorította 200 dollár alá.
Emellett nyilván a háborús helyzet alakulása is befolyásolja az árakat. A béke, vagy egy tűzszünet esetén várható-e korrekció az energiapiacon?
A béke az energiaválság megszűnésének szükséges, de nem elégséges feltétele. Három alapvető feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy legalább enyhülés következzen be. Az első, hogy
a nyugat-európai politikusoknak változtatni kell a retorikájukon!
A jelenlegi magas árkörnyezet nagyrészt a folyamatos fenyegető politikai nyilatkozatok következménye. Ez azt jelenti, hogy az árak változásait nem kizárólag valós események, hanem már az azoktól való félelmek is generálják. A második feltétel az eddig elfogadott, a békén túlmutató szankciók enyhítése, a harmadik pedig az európai energiapolitika strukturális reformja. Az energiaválság jóval a háború előtt kezdődött, és már akkor látszott, hogy ennek a rendszerszintű problémának a megoldásához az uniós energiapolitika teljes átalakítása kell.
