Brüsszelből is látszik az olasz jobboldal győzelme
Régóta várt, nagy győzelmet aratott Giorgia Meloni és a jobboldali pártok szövetsége Olaszországban. Az olasz emberek vasárnap nemet mondtak a brüsszeli zsarolásra, az illegális bevándorlásra, valamint a baloldal elhibázott politikájára, amely meglehetősen nehéz örökséget hagy hátra az új nemzeti kormány számára.
Bertha László elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Történelmi időkben, egy pusztító háború idején kerül a kormányrúd Berlusconi egykori minisztere, a ma már saját pártot irányító Giorgia Meloni, valamint a Liga párt élén álló Matteo Salvini kezébe. Meloni az ország első női miniszterelnöke lehet rövidesen, ami megsüvegelendő teljesítmény még akkor is, ha a mainstream médiumok, a (baloldali) nőknek járó lelkesedés helyett Melonit inkább a fasiszta jelzővel illetik, és egyenesen Benito Mussolinihez hasonlítják.
Mi, magyarok azonban jól tudjuk; ha ekkora az aggodalom a baloldalon, akkor valóban nagy győzelmet arattak a jobboldalon. Az exit poll és a még nem végleges eredmények alapján mind a szenátusban, mind a képviselőházban abszolút – sőt, akár kétharmados – többséget is szerezhet a jobboldal. Mindez különösen nagy szó egy olyan politikai rendszerben, ami Európa-szerte híres a kormányzati instabilitásáról a vegyes, ám arányosságra törekvő választási rendszerének, valamint a töredezett pártrendszerének köszönhetően – ami sok esetben rossz kompromisszumok és kényes politikai alkuk meghozatalára kényszeríti a pártokat egy-egy kormányalakítás alkalmával.
Ez a megállapítás a Silvio Berlusconi kormányzása óta eltelt időszak szinte valamennyi olasz kormányára helytálló, így a mostani választási eredmény újra stabilitást hozhat az olasz politikai életbe – talán éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szükség mutatkozik. Az ország a háborús helyzet mellett ugyanis számos más gazdasági és társadalmi jellegű problémával küszködik,
amelyek szinte egytől egyig a baloldal számlájára írhatók az elmúlt évtizedből.
A Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini nevével fémjelzett Liga, illetve Silvio Berlusconi pártja (Forza Italia) tehát nem kis terhet vesz a vállára, ám az immár évek óta fennálló szövetség erős választói felhatalmazással fog bírni a törvényhozásban; együttműködésüket pedig nem a kényszer, hanem a nemzeti-konzervatív és kereszténydemokrata eszmei alapok tartják egyben.
E pártok közös céljai számos ponton találkoznak a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és a Fidesz politikájával is, amely a szuverén nemzetállamok együttműködésében, a családok és a gyermekvállalás támogatásában, a keresztény kultúra megőrzésében gondolkodik – nemet mondva a tömeges migrációra és a globalista baloldalra, ami egy új, a hagyományos identitási formákat elhagyó társadalomról ábrándozik.
A választáson a legtöbb szavazatot szerző Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni mindezt a következőképpen foglalta össze:
„Igen a természetes családra, nem az LMBTQ-lobbira, igen a szexuális identitásra, nem a genderideológiára, nem az iszlamista erőszakra, igen a biztonságos határokra, nem a tömeges migrációra, nem a nagy nemzetközi pénzvilágra, nem a brüsszeli bürokratákra!”
Minden jel arra mutat tehát, hogy a leendő jobboldali olasz kormányban egy erős szövetségesre talál majd Magyarország, amelyre nagy szükség van a fentebb említett sorsdöntő kérdésekben, amelyek hosszú távra meghatározzák Európa és annak polgárainak jövőjét. Matteo Salvini a belügyminisztersége idején már bizonyította, hogy a migrációt nemcsak szárazföldön, hanem a tengeren is meg lehet fékezni, ha van kellő szándék és akarat a döntéshozók részéről.
Ezt az akaratot, ahogy a múltban, úgy most sem fogják díjazni Brüsszelben, ami már a választások előtt nyíltan megfenyegette a még meg sem választott új olasz kormányt, beavatkozva ezzel egy választási kampányba. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ugyanis úgy fogalmazott, hogy megvannak az eszközeik arra, ha Olaszország netán olyan útra térne, mint Magyarország vagy éppen Lengyelország.
Ez az eszköz pedig nem más, mint a zsarolás, ami ugyan nehezen illeszkedik a sokszor hangoztatott demokrácia és jogállamiság fogalmi keretei közé, de legalább épp annyira kontraproduktív, mint az Oroszországot célzó szankciós politika. Bízzunk benne, hogy a jobboldali fordulat nemcsak Rómát, de Brüsszelt is utoléri 2024-ben! Másképp nem lesz sem béke, sem biztonság Európában, sem pedig jövő az európai emberek számára.
