DIGITÁLIS  ÜZLETÁG

A digitalizáció nemzetgazdasági súlya, versenyképességi jelentősége, a kormányzatok működésére és az állampolgárok életminőségre gyakorolt pozitív hatása ma már vitán felül áll. A témában az elmúlt évtizedben számos tanulmány, szakértői számítás született mind a nemzetközi szakmai szervezetek (pl. ITU1) keretein belül, mind az Európai Unió égisze alatt, mind pedig Magyarországon2.

A Századvég Digitális Üzletága a vállalkozásfejlesztés, a digitális ökoszisztéma valamennyi szegmense (digitális infrastruktúra, digitális gazdaság, digitális kompetenciák, digitális állam), valamint a médiapiac területén lát el – megbízói felkérésre – szakértői, tanácsadói feladatokat.

 

Ennek keretében az elmúlt években többek között:

  • megvizsgáltuk, hogy milyen (közvetlen és közvetett) európai uniós és hazai források állnak rendelkezésre a digitális ökoszisztéma egyes elemeinek fejlesztésére,
  • primer kutatás keretében vizsgáltuk a lakosság internethasználati szokásait, attitűdjét (különös tekintettel a COVID-19 járvány hatásaira), valamint az új generációs mobil szolgáltatással (5G) kapcsolatos lakossági ismereteket, esetleges félelmeket,
  • kiemelt, gazdaságilag jelentős iparágak tekintetében vizsgáltuk azok innovatív technológiákkal kapcsolatos attitűdjét, használati szokásait,
  • primer kutatás keretében vizsgáltuk és elemeztük a lakosság digitális ügyintézési szolgáltatásokkal kapcsolatos használati szokásait (különös tekintettel a COVID-19 járvány hatásaira),
  • primer kutatás keretében vizsgáltuk és elemeztük a mikrovállalkozások digitális ügyintézési szolgáltatásokkal kapcsolatos használati szokásait (különös tekintettel a COVID-19 járvány hatásaira),
  • módszertani javaslatot fogalmaztunk meg a digitális gazdaság súlyának, jelentőségének precízebb számba vételére,
  • ágazati digitalizációs mérési módszertant alakítottunk ki az egyes nemzetgazdasági ágazatok belső digitalizáltságának mérhetőségére.

Szolgáltatásaink

  • ágazati stratégiák és szakpolitikai elemzések készítése,
  • szak- és fejlesztéspolitikai koncepciók és műhelytanulmányok készítése,
  • vállalati digitalizációs stratégiák, koncepciók kialakítása, a megvalósítás szakértői támogatása,
  • digitalizációs fejlesztésekhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok készítése,
  • primer kutatásokkal egybekötött elemzések készítése a digitális technológiákkal kapcsolatos lakossági és vállalati attitűdökről, felhasználási szokásokról,
  • ágazati digitalizációs stratégiák készítése,
  • technológiai fókuszú vizsgálatok megvalósítása (pl. smart city, digitális oktatás, eHealth, smart metering, sharing economy, Ipar 4.0 technológiai megoldások, stb.),
  • digitalizációs projektek minőségbiztosítása és szakértői támogatása,
  • projektmenedzsment feladatok ellátása a projektötlet megvalósításához szükséges pályázati források felkutatásától és pályázatíráson át egészen a projekt fizikai, pénzügyi zárásáig,
  • rendszeres és igény szerint (digitalizációs tematikájú) monitoring anyagok,eseti konzultációk, előadások, prezentációk, rövid összefoglalók, szakértői anyagok, felkészítők készítése/véleményezése.

Munkánk során minden esetben a szakma legszigorúbb módszertani sztenderdjeit alkalmazzuk, szolgáltatásainkat a megrendelő igényei szerint testre szabjuk annak érdekében, hogy minden esetben teljes mértékben figyelembe vehessük ügyfeleink egyedi igényeit, elvárásait.

Üzletágvezető: Kelemen Gábor

Elérhetőség: kelemen.gabor [kukac] szazadveg.hu

Referenciák

Projektcím

Tárgyszavak

Megbízó

Dátum

Döntés-előkészítő tanulmány a műsorterjesztési piac működését érintő stratégiai kérdésekről és az esetleges anomáliákról

műsorszórás, hazai és nemzetközi piackutatás, technológiahasználat, piaci szabályozás

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2021

Kutatás és elemzés készítése egyes online pénzügyi és közigazgatási szolgáltatások (egyéni és mikro) vállalkozók általi igénybevételéről és körükben a felhasználói szokások, attitűdök változásairól

mikrovállalkozások, DESI index, ügyfél elégedettség, digitális kompetenciák

Pénzügyminisztérium

2021

Kutatás és elemzés készítése a magyar mikrovállalkozások digitalizáltsági szintjének jelenlegi állásáról, a digitális technológiák igénybevételével kapcsolatos szokásairól, attitűdjéről

DESI felmérés kiterjesztése, technológiai fejlettség, digitális átállás, IT biztonság, eszközellátottság

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2021

A jövő iparágai – tanácsadás és módszertani megalapozás kormányzati gazdaságstratégiai dokumentumok előkészítésére

technológiai mátrix, 5G, IoT, ipar4.0, MI, HPC, kibervédelem, Big Data, AR/VR, automatizáció, biotechnológia, innovatív alapanyagok, jövő iparágai, iparfejlesztés

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020

A digitális ökoszisztéma egyes elemeinek fejlesztésére fordítható európai uniós központi és kohéziós források feltérképezése, a felhasználás feltételeinek strukturált bemutatása

forrástérkép, digitális ökoszisztéma, EU-s források, infrastruktúrafejlesztés

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020

Lakossági elemzés és felmérés az internethasználatról

lakossági internethasználat, digitális kompetencia, attitűdfelmérés, 5G, COVID-19 hatásai

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020

Kétheti rendszerességű monitoring jelentések és ad hoc jelentések összeállítása

távközlés, mobilhálózat, IKT piac, 5G, COVID-19, monitoring

Telenor

2020

Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” projekt

Ágazati digitalizációs mérési módszertan kidolgozása, tesztelése és alkalmazása

módszertan kidolgozás, Footprint kutatás, belső digitalizáció (technológia használat, eszközellátottság, tudás-kompetencia szint, IT szakember hiány)

KIFÜ/ IVSZ

2020

KFI programok értékelése

hazai KFI szektor, innovációmenedzsment, támogatási programok

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020

Kutatás és elemzés készítése egyes piaci és közigazgatási digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhasználói szokások és attitűdök változásairól

e-közigazgatás, e-ügyintézés, attitűd felmérés, COVID-19 hatásai

Pénzügyminisztérium

A globális digitális vállalkozások szerepe a magyar digitális ökoszisztémában

platformszolgáltatók, streaming szolgáltatók, felhő szolgáltatás, médiajog, geoblocking

Innovációs és Technológiai Minisztérium

2020

A hazai digitális tartalomfejlesztés szerzői jogi kérdései és újszerű modelljei

digitális tartalom fogyasztás, digitalizáció, szerzői jogok, jogdíjak

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)

2019

A Mesterséges Intelligencia (AI) bemutatása és a lehetséges felhasználási területek vizsgálata

automatizálás, adatelemzés, deep learning, robotika, okos megoldások

Innovációs és Technológiai Minisztérium (akkori NFM)

2018

A Digitális Turizmusfejlesztési Stratégia megalapozása

technológiai trendek, digitális turizmus, integrált digitális ökoszisztéma, digitális gazdaság, piackutatás

Innovációs és Technológiai Minisztérium (akkori NFM)

2018

Ipar 4.0 Stratégia

Big Data, automatizáció, RFID, cloud, IoT összekapcsoltság, 3D nyomtatás, AR/VR, iparfejlesztés

Innovációs és Technológiai Minisztérium (akkori NFM)

2017

A hazai ipari KKV-k digitalizációs helyzetének vizsgálata, területi és iparági szegmensek vonatkozásainak feltárása, valamint az ipari digitalizáció teljes értékláncot dinamizáló fejlesztési lehetőségeinek elemzése

kkv szektor, IKT fejlesztések, fejlesztési igények, nemzetközi benchmark elemzés

Innovációs és Technológiai Minisztérium (akkori NFM)

2017

Az IKT szektor nemzetgazdaságban betöltött szerepe

(Economic Footprint)

IKT szektor, nemzetgazdasági erő, footprint kutatás

IVSZ

2015

Vállalkozásfejlesztés esélyei 2014-2020

kkv szektor, vállalkozásfejlesztési stratégia,

Innovációs és Technológiai Minisztérium (akkori NFM)

2015

Az Európai Unió Egységes Digitális Piacának kialakítása a hazai IKT nagyvállalatok szemszögéből

IKT szektor, hazai IKT szektor, Egységes Digitális Piac Stratégia

T-Systems

2015

A magyar söripar nemzetgazdaságban betöltött szerepe

gazdasági hatások, társadalmi szerepvállalás, kkv-szektor

Magyar Sörgyártók Szövetsége

2015

Smart Múzeumliget

Az IKT szerepe a múzeumok világában

IKT, smart projekt, digitális városok, virtuális tér, gyűjtemény digitalizáció

T-Systems

2014

A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. nemzetgazdaságban betöltött szerepe

(Economic Footprint)

nemzetgazdasági erő, footprint kutatás, zöld fejlesztések, fenntarthatóság, CSR stratégiák

Heineken

2014

A Magyar Telekom csoport nemzetgazdaságban betöltött szerepe (Economic Footprint)

IKT szektor, footprint kutatás

Magyar Telekom

2014

A Magyar Telekom szerepe a digitális kompetenciák fejlesztésében

IKT szektor, digitális kompetenciák, kompetenciafejlesztés

Magyar Telekom

2014

Magyar Telekom a digitális infrastruktúra fejlesztéséért

IKT szektor, digitális fejlesztések, digitális beruházás, infrastruktúra fejlesztés, hálózatfejlesztés,

Magyar Telekom

2014

A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. nemzetgazdaságban betöltött szerepe

(Economic Footprint)

nemzetgazdasági hatás, élelmiszeripar, kereskedelmi szektor, CSR stratégia

TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt

2014

A szeszipari termékek kereskedelme esetleges átalakításának lehetséges forgatókönyvei és azok következményei a különböző érintettekre

szcenárióelemzés, stakeholder hazai elemzés, kiskereskedelem, hatásvizsgálat

Zwack Unicum Nyrt.

2014

Újbuda digitális város fejlesztésének előkészítő fázisában való szakértői közreműködés

smart city, digitális infrastruktúra, főváros, vállalkozások IKT-felkészültsége, fejlesztési projektek

KÖR 2004 Kft

2014

A KÉSZ Csoport nemzetgazdaságban betöltött szerepe (Economic Footprint)

építőipar, nemzetközi benchmarking, footprint kutatás

KÉSZ

2014

[1] A Nemzetközi Távközlési Egyesület legutóbb 2018-ban publikált ilyen tartalmú jelentést „The economic contribution of broadband, digitization and ICT regulation” címmel. Forrás: https://www.itu.int/en/ITU-D/Regulatory-Market/Documents/FINAL_1d_18-00513_Broadband-and-Digital-Transformation-E.pdf
[2] IVSZ: A digitális gazdaság súlya a magyar nemzetgazdaságban, 2019
Süti beállítások