Politikai amnézia az egyik oldalon, a nemzeti érdekek feltétlen képviselete a másik oldalon Oroszország kapcsán
Miután nyilvánossá vált, hogy Orbán Viktor tárgyalni utazott Moszkvába, a magyar baloldal ismét menetrendszerűen felháborodott és többek között kiadott egy közleményt is, miszerint ha már Oroszországba látogat a kormányfő, inkább haza se jöjjön. A jelek szerint súlyos amnéziás tüneteket produkáló ellenzék már nemigen emlékszik azokra az évekre, amikor minden nemű boldogulását Moszkvától várta. Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének a cikke.
Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Mint ismert, a magyar kormányfő, valamint a külgazdasági és külügyminiszter Oroszország fővárosába utazott annak érdekében, hogy átfogó tárgyalásokat folytasson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A diplomáciai egyeztetés aligha lehetne indokoltabb: ami hazánk szuverenitását illeti, Moszkva energetikai, valamint egészségügyi szempontból is létfontosságú stratégiai partnernek számít. Ugyanis míg az előbbi kapcsán kulcsfontosságú az ide érkező földgáz, valamint a paksi bővítéssel kapcsolatos engedélyezési folyamatok koordinálása, addig az utóbbival összefüggésben kijelenthető, a magyar járványkezelés sikerének egyik alappillérrévé vált az orosz típusú Szputnyik V vakcinák beszerzése és szétosztása.
Ám távolabbról vizsgálva e kétoldali partnerséget fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a közép-európai térség, hanem egész Európa szempontjából is meghatározónak mondható e találkozó, ugyanis a jelenleg a Nyugat és a Kelet között kibontakozott vita okán kontinensünk egyre közelebb sodródik egy potenciális geopolitikai, és ebből adódóan egy biztonsági válsághoz.
Így e terhelt légkörben komoly pacifikáló hatással bírhat az, ha a térségünk meghatározó politikusai ilyenkor személyesen találkoznak mindkét blokk vezetőivel, demonstrálva a diplomácia nyelvének hatékonyságát.
Azonban ahogyan az lenni szokott, a magyar baloldalt sem a tények, sem pedig a reálpolitika nem érdekli, a következetesség elvét pedig távolról sem ismeri. Ugyanis hiába háborodnak fel egyként az ellenzéki politikusok minden magas rangú Orbán-Putyin találkozó kapcsán, elfelejtik, hogy az internet és a digitális média világában minden múltbéli nyilatkozatuk és politikai tevékenységük visszakereshető és feltérképezhető. Különösképpen igaz ez hazánk volt miniszterelnökére, Gyurcsány Ferencre, aki az elmúlt években rendszeres ruszofóbiájának adott hangot, azt a látszatot keltve, mintha Orbán Viktor moszkvai tárgyalásai lényegében Magyarország orosz gyarmattá válását készítenék elő.
Csakhogy ami a volt kormányfő Moszkvával kapcsolatos attitűdjét illeti, fontos hangsúlyozni, hogy nem volt ez mindig így.
Gyurcsány rövid, nem egészen ötéves kormányfői karrierje során több mint tíz alkalommal tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, ráadásul ezek között olyan találkozó is akadt, amely Gyurcsány magánlakásán zajlott, és volt, amely Szocsiban, az elnöki rezidencián.
A futószalagon érkező Gyurcsány-Putyin egyeztetések mellett azonban még kínosabbnak hatnak az ellenzékre nézve azok a volt kormányfői mondatok, amelyek nem a Moszkvával kapcsolatos stratégiai vagy gazdasági megállapodásokkal összefüggésben hagyták el a száját, hanem amelyek politikai meghunyászkodásból és aránytalan simulékonyságból születtek.
E megállapítást támasztják alá Gyurcsány azon kijelentései, melyeket félévvel a hatalomra kerülése után, 2005 februárjában Moszkvában mondott. Miután azonnal megállapodott Putyinnal azzal kapcsolatban, hogy Magyarország szovjet megszállásával kapcsolatban nincs mit felhánytorgatni, kifejtette,
"Magyarország számára Oroszország az egyik legfontosabb stratégiai partner", amellyel „pragmatikus alapon" akar kapcsolatot építeni – csakhogy a pragmatizmus mögött, mint kijelentette, „emlékek és érzelmek" is vannak, „amelyeket tiszteletben akarunk tartani és ápolni".
Érdekesség, hogy ezt követően még azt is hangsúlyozta, mennyire hálás Magyarország nácizmus alóli felszabadításáért.
A baloldali volt kormányfő egy évvel később, 2006-ban szintén homlokegyenest másként beszélt Putyin budapesti látogatása kapcsán, mint ahogyan azt manapság teszi.
Akkori nyilatkozata szerint „Oroszország nélkül nem lehet rend a világon, nem lehet nyugalom Európában", Magyarország stabil fejlődését pedig egyenesen a „dinamikusan fejlődő" Oroszországtól tette függővé. Egy baloldali és kifejezetten brüsszelita kottából éneklő kormányfőtől mindez egy meglehetősen furcsa elköteleződésnek tűnik.
Le kell szögezni, Gyurcsány nemcsak az orosz elnök előtt méltatta Oroszországot, hanem a Putyinnal ápolt jó kapcsolatát előszeretettel építette bele politikai érveléstechnikájába. Emlékezetes, az azóta a szocialista hazugságok miatt elhíresült 2006-os miniszterelnöki tévévitában a volt kormányfő nemcsak, hogy felrótta vitapartnerének, Orbán Viktornak, hogy az 1998 és 2002 közti Orbán-kormány egyszer sem egyeztetett személyesen az orosz elnökkel, hanem még el is büszkélkedett azzal a ténnyel, hogy az akkor még csak félciklusnyi kormányfői munkássága során ő már öt alkalommal is tárgyalt Putyinnal.
Mint azt Orbán Viktornak szegezve mondta, „elnök úr négy év alatt egyszer sem sikerült, hogy eljusson Moszkvába. Mi vagy ötször. Sőt, idejött Oroszország elnöke.”
Mi több, Gyurcsány még ennél is tovább ment, amikor a vita közben azt ecsetelte, hogy az az ország lehet egyedül gazdasági értelemben sikeres, aki jó kapcsolatot ápol Moszkvával: „de ha már a piacnál vagyunk, szerintem az képviseli jól a vidéket és a mezőgazdaságot, aki például meg tudott állapodni Oroszországgal, s nem hátat fordított Oroszországnak..”
Mindezek fényében túlzás nélkül kijelenthető, hogy ahogyan majdnem minden szakpolitikai kérdésben, úgy e témakörben is komoly hitelességi válsággal küzd a baloldal.
Ugyanis miközben a jelenlegi miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter arról beszél, hogy nem kér az orosz alárendeltségből, valamint KGB-s múltjával kritizálja az orosz elnököt, addig a legnagyobb befolyással bíró ellenzéki párt elnöke éveken át dokumentáltan és sorozatosan kiállt Moszkva, valamint Putyin mellett.
A kérdés csupán az, vajon mikor és minek a hatására fog a komplett baloldal kigyógyulni ebből az amnéziás állapotból, amely politikai szemszögből teljes mértékben kontraproduktívnak bizonyul? Az egyre hevesebb tüneteket látva azonban félő, hogy orvosi értelemben a „beteg” már nem menthető.
