A világsajtó már most a kormány következő győzelmén dolgozik
Azt követően, hogy Orbán Viktor zsinórban negyedszerre kapott olyan mértékű társadalmi felhatalmazást, melynek keretében kétharmados többséggel kormányozhat, az objektívnek és függetlennek mondott nemzetközi médiahálózat ismét szőnyegbombázásba kezdett Magyarország ellen. A hazánkat megbüntetni és lejáratni akaró újságírók azonban aligha tudják, effajta munkájukkal csupán egy valamit érhetnek el: a kormány és a választók közti bizalom további elmélyülését. Sümeghi Lóránt, a Századvég vezető elemzőjének cikke.
Sümeghi Lóránt vezető elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy nem csak egész Európa, hanem a teljes nyugati civilizáció is lélegzet-visszafojtva kísérte figyelemmel a vasárnap lebonyolított magyar országgyűlési választás eredményét. A kiemelt nemzetközi érdeklődés több szempontból is érthető volt.
Egyfelől, ami a választásunkba való külföldi beavatkozási kísérleteket és egyéb nyomásgyakorlást illeti, a napokban az ukrán elnök és a budapesti ukrán nagykövet asszony megjegyzései, valamint a korábban egyes külpolitikai szaklapokban megjelentetett, potenciális hírszerzői műveletekről szóló cikkek
tökéletesen alátámasztották a kormány hónapok óta megfogalmazott jogos félelmeit.
Másfelől, lévén, hogy a jelenlegi háborús kontextusban szinte Magyarország az egyetlen olyan uniós tagország, amely nem kíván az érzelmi túlfűtöttség irányába letérni a diplomácia útjáról, számos külföldi elemző úgy vélte, e választás valójában egy, a békéről szóló népszavazásként is értelmezhető, melyben a magyarok ez iránti elkötelezettsége válik nagy mintában mérhetővé.
Miután azonban Orbán Viktor vasárnap este tudomásul vette a kétharmados felhatalmazását, a gyakorlott hírfogyasztók körében már sejteni lehetett, hogy jobb esetben milyen szalagcímek, rosszabb esetben pedig milyen konkrét utasítások jelennek meg a világsajtó különböző hasábjain arra vonatkozóan, hogy Európának mit kellene kezdenie a magyarokkal és a történelmi sikereket felhalmozó kormányfőjükkel.
Érdekes módon a legélesebb és legnyíltabb Magyarország elleni támadást nem egy európai székhelyű lap indította, hanem az amerikai The Washington Post (WP), amely már a címadás tekintetében sem fogta magát vissza:
„Európának eszközei vannak arra, hogy megállítsa Magyarország mérgező uralkodóját – itt az idő, hogy ezeket használja."
A szerkesztői állásfoglalásban – amely nemcsak egyetlen munkatárs különvéleménye, hanem az egész vezetőségé – arról olvashatunk, miszerint „a [magyarországi] választás oly mértékben volt egyenlőtlen, hogy azt aligha nevezhetjük demokratikusnak, nemhogy szabadnak és tisztességesnek”. Mint azt a WP kifejti, az Európai Unió évek óta küzd az Orbán jelentette kihívással és így, hogy immár zsinórban negyedszerre is nyert, „ez a probléma egyre súlyosabbá válik”.
A tény alapú szemléletére oly büszke napilap mindemellett olyan nyilvánvaló hazugságoknak is helyet biztosított, minthogy
„a Vlagyimir Putyin orosz elnökbe régóta beleszerelmesedett Orbán olyan felháborító médiatartalmakat üdvözölt, melyek a Nyugatot hibáztatják az ukrajnai háborúért, hamis módon Zelenszkij elnököt tartják bűnösnek, valamint önvédelemnek állítják be az orosz pusztítást."
A washingtoni újság leplezetlen állásfoglalása után végezetül arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy az uniós költségvetésen keresztül próbálja meg kikényszeríteni Magyarországból a demokratikus fordulatot, mivel „az EU-nak nincs oka eltűrni egy olyan országot, amely folyamatosan aláássa az értékeit, s amely egy szörnyű háború kellős közepén gyakorlatilag ötödik hadoszlopként működik a blokkon belül”.
A nyíltan az oroszokkal való katonai együttműködés vádja után nemigen találni súlyosabb és hazugabb állítást Magyarországgal kapcsolatban, ám a brit The Guardian című lap – szintén szerkesztőségi – állásfoglalása szorosan felzárkózott a The Washington Post írásához.
Mint azt az angol sajtóorgánum a „A demokrácia komor napja” című publicisztikájában kifejti, Orbán Viktor győzelmét „Brüsszelben siratják, a Kremlben pedig ünneplik”. Az óvatosabb, ám annál hazugabb oroszpártiság vádja után a The Guardian többek között azt ecseteli, „a független sajtót a kormány vagy bezáratta vagy átvette”, mit sem törődve a valósággal, miszerint a legnagyobb elérésű internetes hírportálok, valamint kereskedelmi televíziók nemcsak, hogy ellenzéki, hanem ráadásul külföldi tulajdoni struktúrában működnek, idegen érdekeket szolgálva.
A brit lap végül úgy látja, Magyarország azt kockáztatja, hogy már csak névlegesen lesz demokrácia, ezért „az EU-nak nem lenne szabad megengednie” Orbánnak, hogy azt mondja, akkora győzelmet aratott, hogy azt még Brüsszelből is látják.
A magyarok és országuk becsmérlését természetesen egy gazdasági lapnak, a Financial Times-nak is napirendre kellett tűznie, mégpedig a megszokott sablon szerint. A publicisztika szerzője szerint a nemzeti kormány győzelme a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyoknak volt köszönhető, ugyanis az FT úgy látja, „minden magyar újság Orbán-párti”. Túl azon, hogy a jelenlegi print és online piacon számszerűen és elérésben továbbra is ellenzéki túlsúlyt tapasztalni itthon, Orbán győzelmét pusztán a vélt vagy valós médiaviszonyokra fogni komoly tájékozatlanságra utal. Köztudott, miközben a közvetlen szomszédságunkban háború dúl, addig a békepárti kormányfő vasárnapi alternatívája mind diplomáciai, mind pedig katonai értelemben is gond nélkül belevetette volna magát az ukrán konfliktusba – erre pedig a magyar választók is emlékeztek.
Ám a mértékadónak tartott brit BBC Magyarországról szóló, szintén elfogultságoktól hemzsegő anyaga olyan képtelen állításoknak is helyet biztosított, minthogy a média, a tudományos szféra, valamint az NGO-k (!) területén is felülreprezentáltak a kormánypárti hangok. (Természetesen, ha ez így lett volna, akkor a 2017-ben meghozott, külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán nem hallatták volna az érintett, elsősorban Soros érdekeltségeikbe tartozó civil szervezetek oly vehemensen a hangjukat.)
A fenti példák alapján tisztán kirajzolódik az a tendencia, amelyet a világsajtó 2010 óta nagy elánnal folytat: platformtól és országtól függetlenül, hazugságokkal teletűzdelt összeállításokban próbálja meg Magyarországot nemcsak befeketíteni, hanem olyan konkrét állításokat és utasításokat is megfogalmazni, amelyek segítségével akár Brüsszel is könnyebben tud tájékozódni abban az esetben, ha bizonyos, minket joggal megillető források visszatartásáról kell gondoskodnia, vagy egy-egy politikailag motivált jelentést kell megfogalmaznia.
A gond csupán az, hogy a nyugati médiamunkások egyelőre nem értették meg az összetartásunk logikáját: minden egyes külföldről szerkesztett és célzottan Magyarországot lejáratni szándékozó anyag csak tovább erősíti a magyarok egymás, és a nemzeti kormány iránti elkötelezettségét. Többek között talán ennek is köszönhető az immáron negyedik kétharmad.
