Évek óta szemet huny a halállisták felett az ukrán kormány
Miután Orbán Viktor is felkerült az ukrán Mirotvorec nevezetű szélsőjobboldali hírportálra, ideje megvizsgálni azt a kérdést, hogy milyen felelőssége van az ukrán kormánynak abban, hogy immár egy uniós tagország kormányfője is szerepel az ominózus halállistán. Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének cikke.
Sümeghi Lóránt vezető elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Nemcsak a közép-európai, hanem a teljes nyugati sajtót is körbejárta az a hír, miszerint a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort is listázta a „Béketeremtő” néven futó ukrán szélsőséges portál, a Mirotvorec. Azok számára, akik viszonylag közelebbről figyelték az elmúlt évtizedben bekövetkezett ukrajnai eseményeket, talán nem számít ismeretlen fogalomnak ez a név.
A 2014-es krími annexió idején alapított szervezet magára elsősorban egy olyan NGO-ként hivatkozik, amely a saját elmondása szerint a nemzetbiztonság elleni bűncselekmények és az ukránok biztonsága elleni cselekmények vizsgálatával foglalkozik.
A nyugati érveléstechnikát professzionális módon alkalmazó portál munkatársai mindemellett abban is hasonlítanak a tengerentúli kollégáikra, hogy elmondásuk szerint hiába dolgoznak egy civil szervezet égisze alatt, a transzparencia korlátozottságát a saját biztonságuk miatt kénytelenek fenntartani.
Ennek értelmében munkatársaik túlnyomó többsége a névtelenségbe burkolózik. Mi több, a kiszivárgott információk szerint java részük életvitelszerűen Ukrajna határain kívül tartózkodik, amely a Mirotvorec tevékenységével szkeptikus szakértők véleményét már nem egyszer terelte abba az irányba, miszerint egyáltalán nem kizárható, hogy a portál – állítása ellenére – nem kizárólag a saját erőforrásaiból gazdálkodik.
Azonban a Béketeremtő kapcsán nem csupán egyes nyugati titkosszolgálatok érdekei sejlenek fel, hanem az ukrán kormány, valamint a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás egyes szerveinek közvetett érintettsége is.
Ráadásul a portállal összefüggésben egyes esetekben nem pusztán arról kell szót ejteni, hogy számos ukrajnai orosz vagy nemzetközi politikai ellenfél személyes adatait, valamint a róluk elkészített aktákat annak érdekében közlik illegális módon, hogy azt még egy hétköznapi ukrán határőr vagy rendőr is le tudja ellenőrizni, ha épp nagyobb „nyomást” kell kifejteni egy-egy politikailag motivált igazoltatás közben,
hanem sajnálatos módon konkrét gyilkosságok kapcsán is érintetté vált a Mirotvorec.
Példának okáért 2015-ben a nyíltan orosz közeledést pártoló újságírót, Oles Buzina-t egy, a Kijevben található lakásától nem messze lőttek agyon ismeretlen tettesek miután az ominózus portál törvénytelen módon közzétette a médiamunkás nevét, telefonszámát és pontos lakcímét. Hogy az egy gyermekes Buzina meggyilkolása nem a tragikus véletlenek egybeesése lehetett, hűen érzékelteti, hogy hiába indított a kijevi rendőrség átfogó nyomozást az ügyben, a feltételezett elkövetőkről a mai napig nem derült ki semmi, ráadásul az évek során számtalan tárgyi bizonyítéknak nyoma veszett, amely szakértők szerint „hivatalos módon” lényegében megoldhatatlanná tette az ügyet.
Ám a Mirotvorec ugyanebben az évben szintén illegális módon jegyezte fel Oleg Kalashnikov ukrán parlamenti képviselőt is a halállistájára, az összes elérhetőségével együtt. A nyíltan orosz politikával rokonszenvező politikust a lakásában lőtték agyon, egy nappal az előtt, hogy a korábban említett Buzina-t is meggyilkolták volna. S ahogyan az újságíró halála kapcsán, úgy Kalashnikov meggyilkolásával összefüggésben sem jutott semmire az ukrán rendőrség. Mondani sem kell, a portál alapítója, Anton Gerashchenko, aki a múltban miniszterhelyettesként, jelenleg pedig hivatalos tanácsadói minőségben segíti az ukrán belügy munkáját – mindkét gyilkosság kapcsán hárította szervezetének felelősségét.
Amennyiben távolabb lépünk a politikailag motivált leszámolások ügyeitől, a portál nagy energiát helyez azon újságírók és médiamunkások lejáratására is, akik pusztán a munkájukból fakadóan nem kizárólag az ukrán álláspont kritika nélküli leközlésében érdekeltek, hanem kíváncsiak a szakadár, valamint az oroszok által megszállt területeken zajló eseményekre és az azokat övező véleményekre. Ennek köszönhetően kerülhettek ki ezres nagyságrendben különböző nemzetközi tudósítók és újságírók személyes adatai, valamint a róluk elkészített akták anyagai. Ugyanakkor hasonló bánásmódra számíthatnak azok a közszereplők is, akik kritikával fordulnak a kijevi kormány felé vagy a szélsőjobboldalhoz képest egyszerűen más véleményen vannak arról, hogy mi lenne a legjobb forgatókönyv Ukrajna jövőjének szempontjából.
A Mirotvorec belföldi politikai jelentősége azonban itt nem áll meg. Ugyanis az „önszorgalomból” összeállított - és a portál nyelvezete szerint - hazaáruló és oroszpárti személyek anyagai gyakran eljutnak az ukrán igazságszolgáltatáshoz is, amelyek akár kulcsfontosságú bizonyítékokként is szolgálhatnak egy-egy per kimenetelét illetően.
S bár az ukrán igazságügy következetesen hangsúlyozza – a belüggyel egyetemben -, hogy a portáltól eljuttatott információk nem képezik az érdeklődési köreiket, a Mirotvorec a saját honlapján büszkélkedik azzal, hogy az általuk összegyűjtött adatok milyen sok esetben segítették a hatóságok munkáját. Azonban ha valakiben még ezután is kétely merülne fel abban, hogy a portál vajon egy megbízható partnerként van-e számontartva az ukrán legfelső vezetés köreiben, annak elég csak
az Ukrán Nemzeti Bank egy korábbi, hivatalos partnereinek szánt levelét elolvasnia, melyből kiderül, a leghatékonyabb tájékozódási pontként a Mirotvorec portált ajánlja abban az esetben, ha potenciális ügyfelek alapos átvilágítása a tét.
A szélsőjobboldali portál körül kialakult nemzetközi feszültséget pedig csak fokozza az a tény, hogy immár a magyar miniszterelnök és külügyminiszter, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos neve is szerepel azon az ominózus listán, amely nagy számban tartalmaz olyan hétköznapi magyar embereket is, akik Kárpátalján hivatali tisztséget vállaltak.
Sajnos azonban az imént tárgyaltak tudatában kijelenthető, hogy sem az illegális adatkiszivárogtatások megakadályozásában, sem pedig a célszemélyek biztonságának garantálásában sem kész cselekedni az ukrán kormány.
Makacsságukat érzékelteti, hogy korábban nemcsak az Európai Parlament, hanem az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa is arra szólította fel Kijevet, hogy lehetetlenítse el a portál működését, mivel a belügyminisztériumnak ehhez megvan a megfelelő eszköztára.
Csakhogy a felszólításra a belügy mindössze annyit felelt, hogy mivel nem ápolnak kapcsolatot a szóban forgó portállal, nem is fogják zárolni a szervereit.
Ahogyan számos jelenleg is problémásnak mondható ukrajnai esemény kapcsán, úgy ez ügyben is minden jel arra engedi Európa józanabbik felét következtetni, hogy Kijevnek még nagyon sok teendője van azelőtt, hogy érdemben az esetleges tagállami partnerségéről szóljon az európai közbeszéd.
