A csaknem három hónapja tartó orosz-ukrán konfliktus tükrében egyre inkább kezdenek kikristályosodni azok a stratégiai tévedések, amelyeket nemcsak Oroszország, hanem az azzal Ukrajnán keresztül proxy-háborút vívó Egyesült Államok is meglepő módon elkövetett. Amíg Moszkva kapcsán súlyos katonai és hírszerzési melléfogásokról, addig az Egyesült Államokkal összefüggésben egy kifejezetten át nem gondolt és esetenként kétarcú szankcióspolitikáról kell beszélni. Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének cikke.
Sümeghi Lóránt vezető elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Miután Oroszország egy „különleges katonai művelet” keretében megszállta Ukrajnát, számos, a nyugati világgal kritikus szakértő, valamint kommentátor Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús lényeglátását, valamint váratlan húzását méltatta annak tudatában, hogy ennél kedvezőbb időpontban nem is léphettek volna az orosz katonai erők, hiszen a megosztottságtól és belviszályoktól rogyadozó Nyugat most a legsérülékenyebb, így az nagyvalószínűséggel csupán minimális ellenállást fog tanúsítani, Ukrajnával egyetemben.
Azonban a háborús propaganda ellenére a jelek szerint Moszkva egy komoly stratégiai baklövést követett el, amely egyeneságon járult hozzá ahhoz, hogy a két, szomszédos ország közti villámsebes hadművelet egy hosszú és rendkívül fárasztó állóháborúvá zülljön.
Túl azon, hogy az orosz vezetés részéről szertelen önbizalomra utalt a több frontos, kis előrenyomulási erőt képviselő, hálószerű bekebelezést előirányzó terv - amely a katonai sikereken kívül az ukránok fegyverletételén és egy kijevi puccs kirobbanására is számított -, a Nyugat XXI. századi sztenderdeket képviselő fegyverlogisztikai képességének lebecsülése - a jelenlegi képet tekintve – hatalmas tévedésnek bizonyult.
Amennyiben csupán az Egyesült Államokból küldött segítséget vesszük alapul, miszerint Ukrajna eddig 3 milliárd dollárnyi katonai segélyt kapott - és valószínűsíthetően további 20 milliárdot kap majd az elkövetkezendő hetekben. Emellett egy 165 milliárd dolláros fegyverszerződéshez is hozzájutott.
Már kijelenthető, hogy az az ország, amely az elmúlt tíz évben folyamatosan gyengült, mostanra már a régió egyik legjobban felfegyverzett országává kezd válni, ráadásul egy komoly nyugati eszközállomány birtokosaként.
Mondani sem kell, ha ehhez hozzáadjuk a több mint 30 másik ország kifejezetten hadászatot segítő adományait (kézifegyvereket, puskákat, lőszert, tank- és légelhárító rakétákat, katonai drónokat, halált nem okozó katonai járműveket, valamint tankokat), akkor már merőben alátámasztottnak látszik az a feltételezés, hogy a most is zajló heves konfliktusban egyedül az emberállomány az, amely a mennyiségi mutatók okán Oroszország irányába dönti a mérleg nyelvét.
Ugyanakkor hiba lenne azt gondolni, hogy e „különleges katonai művelet” kapcsán elindított nem katonai válaszlépések összefüggésben ne hibázott volna Ukrajna legnagyobb szövetségese, az Egyesült Államok is. Sőt, ami a valós mérleget mutatja, a nyugati világ által eszközölt különböző orosz bankszektort, ipart és kereskedelmet célzó szankciókat és embargókat illeti, belátható, hogy egyelőre csekély hatással voltak Moszkva felsőbb köreire.
Nem meglepő, hisz az Oroszországot sújtó szankciós mintázat bizonyos szempontokból hasonlóságot mutat azokhoz a törekvésekhez, melyeket a Nyugat Iránnal, Venezuelával és Észak-Koreával kapcsolatban vezetett be, amelyek bár érdemi veszteségeket okoztak az említett országok hétköznapi lakosainak, politikai vezetésük mégsem alakult a transzatlanti kívánalmak szerint.
Adódik a kérdés, amennyiben az orosz politikai elitre nem voltak egyelőre kellőképpen hatással az említett korlátozó intézkedések, akkor Oroszország mely szektoraira és ezáltal mely rétegeire gyakorolhatnak majd nyomást?
Minden jel arra enged következtetni, hogy elsősorban az élelmiszerellátás-biztonság az, amely az eleve nagyon magas inflációval (17 százalék) együttesen igencsak negatívan hat az orosz társadalomra. Az említett nemzetközi példák esetén ez ügyben is inkább a leszakadt, és a leszakadóban lévő orosz társadalmi réteg lakosainak problémájáról eshet szó. Továbbá az orosz bruttó hazai termék idén 11 százalékkal eshet, valamint a kereskedelmi index is 30 százalék körüli deficitben realizálódhat, amely nemcsak bevételkiesést, hanem olyan, bizonyos ipari alkatrészek hiányát és utólagos, nagytételben való pótlásának a kihívását vetíti előre, amelyet aligha fog tudni egy harmadik világbeli országgal kötött kereskedelmi szerződés pótolni.
Ám az első ránézésre komoly szankciós prognózisok tudatában az Egyesült Államok vezette nyugati világ már aligha számolt nemcsak Oroszország energetikai dominanciájával, hanem annak hosszú távon is működőképes, kis túlzással szinte önellátó iparával, valamint az orosz exporttilalom bumeránghatásával.
Ez utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, amellett, hogy a nemzetközi gabonapiac állapotát drasztikusan érintette a világ legnagyobb exportőrének háborús bevonódása, az Oroszországból származó alapvető nyersanyagok hiánya tovább ronthatja a nyugati árakat, kiváltképpen figyelembe véve a régióban is magasnak számító, 8 százalékos inflációs adatokat.
E folyamatok valós veszélyét támasztja alá az oroszpártisággal kevéssé vádolható Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb prognózisa, miszerint a szankciók hatására a globális növekedés idén csaknem felére, 6,1 százalékról 3,6 százalékra csökken a tavalyihoz képest.
S ha már a nyersanyagokról esik szó, fontos leszögezni, hogy Oroszország – a nyugati kereskedelmi szankciók ellenére - nagyon komoly tartalékokkal rendelkezik. Mint ismert, egyedül a lítium esetében támaszkodik importra, amely járművek akkumulátoraihoz, valamint az űrtechnológiában számít elengedhetetlennek. Az ország az akkumulátorokhoz szintén szükséges nikkel egyik legnagyobb kitermelője, továbbá a dúsított urán, a palládium és a finomított réz kulcsfontosságú globális beszállítója, valamint az alacsony kén tartalmú szén és alumínium meghatározó exportőre is egyben.
Talán mindezek mellett már említeni sem kell azt, hogy Oroszország a harmadik legnagyobb olajtermelő és a második legnagyobb földgáztermelő szereplő a világon.
Mi több, túl azon, hogy az Egyesült Államok különösen Európa kapcsán e fent említett nyersanyagok nélkülözhetetlenségével nem számolt hosszú távon, nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy maga az USA is nagymértékben ki van szolgáltatva az Oroszországból, és annak szövetségeseitől, Kazahsztánból és Üzbegisztánból származó uránnak.
Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy csak 2020-ban 10,3 millió kilogramm uránt vásároltak az amerikaiak a térségből, amely a tengerentúli villamosenergia-előállítás mintegy 20 százalékáért felelt.
Összevetve tehát a jelenleg is zajló háborús konfliktusban érintett két szuperhatalmat, belátható, hogy mindkét fél - hol katonai és műveleti, hol pedig nem katonai válaszlépések értelmében - komoly stratégiai hibákat vétett, amelyeknek hosszú távon egyaránt negatív következményei lesznek mind magukra, mind pedig a közvetlen környezetükre nézve.
Ami pedig a rövid távú hatásokat illeti, a háború elhúzódó jellege kellőképpen magyarázza a hibás számításokat, amelyek okán Vlagyimir Putyin orosz elnök is a vártnál visszafogottabb módon emlékezett meg az oroszok számára oly fontos, május 9-i győzelem napján.
