Az orosz–ukrán háború 2022. februári kitörése óta az Európai Unió hat szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, melyek közül több (a második [2022. február 25.], a negyedik [2022. március 15.], az ötödik [2022. április 8.] és a hatodik [2022. június 3.]) kiterjedt az energiaszektorra is. Oroszország megsértette a nemzetközi jogot, amely az 1928-as Briand-Kellog-paktum óta tiltja a háborúindítást, felszámolva a ius ad bellumot, és semmilyen casus bellit nem ismerve el legitim érvként a háború kezdeményezése mellett. Ahogy az európai országok mindegyike, úgy hazánk is elítéli a fegyveres agressziót. Mindezekkel együtt azonban, röviddel az oroszokkal szemben foganatosított intézkedések után, be kellett látni, hogy a brüsszeli szankciós politika elhibázott, hiszen gazdasági döntéseket hoztak meg pusztán ideológiai alapon, melynek – a fegyveres konfliktussal együtt – az eredménye a kontinenst sújtó energiaválság és háborús infláció lett. Március 7-én 1 euró 1,09 amerikai dollárt ért, ma már csak 1,02-t. Ezzel szemben 1 orosz rubel március 7-én 0,0072 amerikai dollárt ért, ma viszont már 0,018-at. Az Oroszország elleni szankciókkal tehát Brüsszel valójában a saját tagállamait büntette, ahol a rezsiköltségek fedezése olykor az emberek megélhetését veszélyezteti:

  • Lettországban egy év alatt öt és félszeresére emelkedett a háztartási földgáz ára,
  • Belgiumban jelenleg közel 180 ezer forinttal magasabb az áram- és gázszámla, mint egy évvel ezelőtt,
  • az aktuális előrejelzések szerint a brit háztartások majdnem felében nem elég az emberek fizetése a villany- és gázszámláik rendezésére,
  • egy átlagos energiafogyasztású holland háztartás éves energiafogyasztása több mint egymillió forint.

Magyarország hatósági árakkal óvja  a lakosságot az intenzíven növekvő rezsiáraktól és mérsékeli az inflációt. Ennek köszönhetően a lakosságnak májusban Budapesten mindössze 2,75 eurocentet kellett fizetnie egy kWh földgázért, míg Koppenhágában 21,92, Stockholmban 22,89, Amszterdamban pedig 26,85 eurocentet. Az árstopok nem kizárólag gazdaságvédelmi eszközök a kormány kezében, hanem alapjogvédelmi és szuverenitást erősítő szerepet is betöltenek, hiszen a munkával elért jövedelemmel való szabad rendelkezés (ami abban az esetben, ha az emberek a fizetésük jelentős hányadát létfenntartásra költik, nem lehetséges) alapjogi védelmet élvez, és a rögzített áraknak köszönhetően a polgároknak megmarad az a szuverén joguk, hogy eldönthessék, mire költik pénzüket, és nem kell a bevételeik szignifikáns részét a kvázi kötelező kiadásokra, így a rezsire fordítaniuk.

Míg a nemzeti, polgári kormány mindent megtesz az alapvető jogok, valamint az egyéni és nemzeti szuverenitás védelme érdekében, addig a Magyarországot rendre alaptalan jogállamisági vádakkal támadó Európai Bizottság (a továbbiakban: EB) egy olyan, az uniós jogot semmibe vevő tervvel állt elő, amely alapjogokat, valamint egyéni és nemzeti szuverenitást is sért. Az EB felhatalmazást adna saját magának arra, hogy kötelező érvénnyel beleszólhasson az uniós tagállamok gázfogyasztásába. Így ha Brüsszel a következő időszakban szignifikáns gáztartalék-hiányban szenvedne (az európai gáztárolók telítettsége június 30-án 58 százalék volt, ami 2 százalékkal elmarad az elmúlt öt év átlagához képest), kötelezhetné a tagországokat, hogy csökkentsék a gázfogyasztásukat. Az EB továbbá egy jogi eljárást is megalkotott, amellyel a tagállamok egyhangúság helyett egyszerű többséggel is elfogadhatják ezt a tervet, megkerülve mind az Európai Parlamentet (a továbbiakban: EP), mind az egyes EU-tagok vétóját.

A brüsszeli modus operandit jellemzi a kettős mérce, amivel saját magát és a nyílt társadalmak eszmerendszerét propagáló kormányokat, valamint a szélsőséges ideológiákat elutasító, konzervatív vezetésű országokat méri. Amikor a magyar Országgyűlés 2020 márciusában elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvényt, a teljes magyarországi és nemzetközi baloldali hálózat – mind a politikusok, mind a neoliberális média – célkeresztbe vette a pandémia elleni hatékony védekezést lehetővé tevő jogszabályt, „felhatalmazási törvények” minősítve azt, utalva ezzel a Harmadik Birodalomban az NSDAP által hatályba léptetett tényleges Felhatalmazási törvényre. A két dokumentum között világosan látszanak a különbségek, melyek közül kiemelendő, hogy míg az 1933-as jogszabály kiiktatta a fékek és egyensúlyok rendszerét Németországban, és kizárólag egy párt érdekében íródott, addig a magyar törvény népegészségügyi céllal, a nemzeti alapokmányunkban foglaltaknak és a jogalkotási kritériumoknak megfelelően készült, valamint megerősítette az Alaptörvényben már biztosított jogállamisági garanciákat. A jelenlegi brüsszeli elképzeléssel kapcsolatban, természetesen, nem fejtegetnek jogállamisági aggályokat a balliberális médiumok, és felhatalmazási törvényt sem emlegetnek, pedig a tervezet egyértelműen szembemegy az uniós joggal. Az EB-nek az uniós égiszen alapvető feladat- és hatásköre az, hogy előmozdítsa az EU általános érdekeinek érvényesülését azáltal, hogy jogszabályjavaslatokat dolgoz ki, érvényt szerez a már elfogadott uniós normáknak, mindemellett végrehajtja az uniós szakpolitikát és költségvetést. Tehát az EB-nek az alapító szerződések értelmében, az EU-s intézményrendszer dimenziójában jogszabályalkotás kezdeményezői és felügyelői jogosítványai vannak. Az aktuális tervezet, amellyel kapcsolatban egy jogi mechanizmust is megalkottak, az EB-nek kötelező érvényű beleszólási lehetőséget adna egy tagállam gázfogyasztása viszonylatában, kikerülve ezáltal mind az EP-t, mind az egyes tagállamok vétóját. Az EB ezen terve egyértelműen felrúgja a „normál” intézményi rendet és elvonja az EP és a Tanács funkcióját, hiszen az EB csak a jogszabályalkotás kezdeményezése területén tevékenykedhet, a tényleges jogalkotás ugyanis az EP és a Tanács jogosítványai közé tartozik. Az Európai Unióról szóló szerződés 14. cikke az EP feladatai között legelsőként említi a Tanáccsal közös jogalkotást, ezzel a szerződéses rendelkezés szintjén is megjeleníti, hogy az EP az unió központi jogalkotó szerve lett, így már – a Lisszaboni Szerződés előtti időkkel ellentétben – nem csak módosításokat javasol a jogszabálytervezetekhez, hanem maga is mint a jogszabályok egyik megalkotója, társjogalkotó. Bár itt az EB elvitathatatlanul egy – az alapító szerződésekben ilyen módon nem szereplő – felhatalmazást kapna „különleges” jogalkotásra, az alkotmányos szintű garanciák hiánya korántsem vet fel olyan jogállamisági aggályokat a mainstream médiában és a brüsszeli bürokraták körében, mint az a koronavírus elleni védekezést hatékonyabbá tévő magyar törvény, amiről maga a norma – az Alaptörvénnyel összhangban – mondta ki, hogy az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően a felhatalmazását visszavonhatja, illetve e törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt. Vagyis a kormány korántsem kapott korlátlan és határozatlan idejű felhatalmazást, a „felhatalmazási törvény” felemlegetése is csak a balliberális lejárató propaganda része volt, valójában a legerősebb hatalom végig a parlamentnél volt, a végrehajtó hatalom pedig kizárólag a veszélyhelyzet megszűnéséig bírt bizonyos többletjogosítványokkal, amik kizárólag az eredményesebb védekezést szolgálták. Az EB jelenlegi tervezetét illetően viszont nem látható az uniós intézmények közötti fékek és egyensúlyok rendszere. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 122. cikke értelmében, a Tanács a Szerződésben előírt egyéb eljárások sérelme nélkül, a Bizottság javaslata alapján, a tagállamok közötti szolidaritás szellemében határozhat a gazdasági helyzetnek megfelelő intézkedésekről, különösen ha egyes termékekkel való ellátásban – ideértve különösképpen az energia területét – súlyos nehézségek merülnek fel. Ebben az esetben, a tárgy fontosságára tekintettel, a Tanácsban egyhangúság szükséges, az EB viszont pusztán minősített többséggel történő döntéshozatallal számol az új tervezetben – ezzel megvonva a tagállamok azon jogát, hogy akár egymaguk is vétóval éljenek.

Az EB terve nemcsak az EU-joggal, de az alkotmányjoggal is kollízióba kerül: sérti a az európai polgárok és az uniós nemzetállamok szuverenitását, valamint alapjogkorlátozó hatása van. A Tanácsban „érzékeny tárgyköröknél” elengedhetetlen az egyhangúság, viszont jelen esetben az EB tervezete ezt kiüresítené, így közvetett módon a nemzeti szuverenitás, a tagállami hatáskör gyengülne – az uniós intézményekkel szemben. Az, hogy Brüsszel közvetlenül szabályozná a tagállamok gázfogyasztását, egyrészt súlyosan sérti az egyes országok szuverenitását, másrészt a szubszidiaritás elvével is összeegyeztethetetlen, hiszen minden állam maga köt gázszerződést, a lakosság pedig választásokkor azt is mérlegeli, hogy melyik párt milyen energiapolitikát képvisel. Az EB tagjait azonban senki nem választja, amiből következik, hogy népi legitimációval sem rendelkeznek. Az egyéni szuverenitást, egyik oldalról, épp ez sérti; hogy a választópolgárok közvetett módon megválasztják a végrehajtó hatalmat, a miniszterek pedig tagjai a Tanácsnak, de mivel az EB megkerülné a Tanácsot, így a választópolgári akarat nem tud érvényesülni az uniós területen, azáltal, hogy a tagállamok nem élhetnek vétójogukkal, és az EP-n keresztül sem tudják a képviselőik által az érdeküket közvetíteni. Másik oldalról az egyéni szuverenitást rendkívüli módon korlátozza, hogy – sajtóértesülések szerint – az EB a tervezet alapján követelhetné egyes országoktól, hogy csökkentsék a gázfelhasználásukat 5–20 százalékkal az őszi és tavaszi időszak között, ezt pedig, természetesen, a lakosság is megérezné. Az, hogy egy jóléti, európai társadalomban – amilyen Magyarország is – korlátozzák az állampolgárok gázfogyasztását, ezzel behatárolva, hogy mennyi meleg vizet használhatnak vagy mennyire fűthetik fel az ingatlanjaikat, a második generációs, úgynevezett ECOSOC (gazdasági, szociális, kulturális) alapjogok sérülnek. Ha pedig valaki fázni kényszerül a saját otthonában, önhibáján kívül, egy brüsszeli döntés miatt, akkor az emberi méltósága sérül, ami már első generációs, elidegeníthetetlen emberi jog.

Az EB ezen szürreális és disztópikus tervét a július 26-án tartandó rendkívüli energiatanácson kívánja elfogadtatni. A Tanács közlekedési, távközlési és energiaügyi formációja (TTE Tanács) feladata, hogy – az Európai Parlamenttel közösen – jogszabályokat fogadjon el az energiapiacok működésére vonatkozóan, továbbá, hogy gondoskodjon az energiaellátás zavartalanságáról, ösztönözze az energiahatékonyságot, valamint az új és a megújuló energiák használatát, és elősegítse az energiahálózatok összekapcsolását. A TTE Tanács tagjai a közlekedési miniszterek, az energiaügyi miniszterek, valamint a távközlési miniszterek. Nem tekinthető minden szempontból nóvumnak egy ilyen kezdeményezés a Bizottság részéről, hiszen az EP plenáris ülésének napirendjén már szerepelt egy, az Európai Unió alapszerződéseinek módosítására irányuló olyan kezdeményezés, amelyben az EP, az EU megreformálására hivatkozva, olyan lépéseket próbált eszközölni, amelyek kiiktatnák az utolsó tagállami, nemzeti érdeket védő szignifikáns védőbástyát is: a nemzetállamok vétójogát.