Közeledve azonban az idén novemberen megrendezésre kerülő amerikai félidős választásokhoz túlzás nélkül kijelenthető, hogy e korábban említett pesszimista jóslatok talán nem is állhattak távolabb a valóságtól.

Egyfelől, ha összehasonlítjuk a volt, illetve a jelenlegi elnök népszerűségi indexét, Trump jelenleg népszerűbb a nemzetközi politikai elit, valamint a világsajtó által is közkedvelt Joe Bidennél. Ez a számok nyelvén annyit tesz, hogy amíg Trump esetén egy 42,5 százalékos támogatottságot, valamint egy 54,5 százalékos elutasítottságot látunk, addig Joe Biden kapcsán egy gyatrább eredményt látunk; 39,2 százalékos támogatottságot, illetve 55,4 százalékos elutasítottságot.

Másfelől fontos kiemelni, hogy Trump politikai beágyazottsága nemhogy veszélybe került volna a januári zavargások után, hanem éppen ellenkezőleg, személye továbbra is megkerülhetetlen maradt a párton belül. Ezen állítás alátámasztásaként elég csak szemügyre venni számos nyár eleji, az időközi választásokra felkészülő előválasztások eredményeit is, ahol túlnyomó részt Trump emberei győztek. Példának okáért Ohio államban J.D. Vance író és kockázatitőke-befektető nyerte meg a szenátusi előválasztást, aki győzelme után Trump támogatását megköszönve ünnepelt. De Nyugat-Virginiában, valamint Pennsylvania államban is a volt elnök emberei, Alex Mooney és Doug Mastriano nyertek.

Mi több, a felmérések szerint nemcsak Trump helyzete tűnik igencsak kedvezőnek, hanem a republikánus szavazótábor is könnyebben mozgósíthatónak és elszántabbnak tűnik, mint a baloldalé. Egy nemrég, a Pew és NBC által elkészített felmérés szerint az amerikai jobboldal szavazóinak 71 százaléka úgy tekint a közelgő időközi választásokra, mint egyfajta Biden elleni népszavazásra, miközben a demokraták mindössze 46 százaléka gondolja úgy, hogy minden balra leadott szavazat megfeleltethető egy, az elnök melletti kiállásnak. Ráadásul a demokratákhoz képest idén 10 százalékponttal nagyobb azon republikánus szavazók aránya, akik szerint „nagyon fontos”, hogy a félidős választások úgy alakuljanak, hogy a törvényhozás visszakerüljön a jobboldal kezébe. 

Trump látványos – és egyébként az elemzők által nem várt – stabilitása nem meglepő módon cselekvésre késztette a demokrata elitet, amely Biden egyre romló teljesítménye miatt eleve a hátránygazdálkodás stratégiájával közelít a novemberi, kulcsfontosságú időközi választásokhoz. A mélyállam elszántságát tükrözi, hogy mindent megtesz azért, hogy a január 6-i zavargásokért Trumpot egyszemélyben ismét felelőssé tegye. Ennek értelmében az eset kapcsán összehívott kongresszusi meghallgatás-sorozat legfőbb célja, hogy egyrészt végérvényesen megakadályozza a volt elnököt abban, hogy elindulhasson a következő elnökválasztáson, másrészt hogy a demokrata szavazótábort valamelyest motiválni tudja.

Csakhogy az immár hat felvonást levezénylő bizottság már a meghallgatások elején felfedte nemcsak azt, hogy az eljárás tulajdonképpen a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium hatáskörét igyekszik lemintázni mandátum nélkül, hanem azt a fajta kettős mércét is, amelyet az amerikai demokráciáról valójában gondolnak a bizottsági tagok.

Ugyanis miközben egy politikai zavargás kapcsán már az első perctől kezdve Donald Trump politikai felelőssége mellett a volt elnök büntetőjogi felelősségét is firtatni kezdték, addig érdekes módon a 2020-ban George Floyd afroamerikai bűnöző törvénytelen halála miatt kibontakozott országszintű erőszakhullám kapcsán, amely több mint húsz ember halálával, valamint kétezer sebesült rendőrrel végződött, nem kezdeményeztek kongresszusi meghallgatást.

S miközben Trump felelősségét azon kritika mentén próbálják felvetni, miszerint az elnök a capitoliumi tömegnek korábban azt javasolta, hogy mutassák meg, mennyire elégedetlenek az elnökválasztás eredményével, addig arról a mai napig nem esett szó, sem felsőbb politikai körökben, sem pedig a fősodratú médiában, hogy az immár alelnökként szolgáló Kamala Harris korábban milyen felelőtlen kommunikációval szította a BLM (Black Lives Matter) által szervezett, 140 várost érintő erőszakhullámot. Mint azt akkor Harris mondta: „Ez egy mozgalom és ez nem fog leállni, nem fognak megállni. Ki fognak tartani a novemberi választásokig és még utána is.” Majd egy riporteri kérdésre, miszerint mennyire fontos, hogy ez az egész jelenség tovább tartson, úgy válaszolt: „nagyon fontos”.

Az imént tárgyaltak fényében belátható, hogy demokrata szemszögből akár sikeresen zárul a meghallgatás, akár nem, Donald Trump politikai státusza ismét olyan magaslatokba szökött, ami az elmúlt években két alkalommal is ellene elindított impeachment-eljárások időszakát idézik, azaz újfent politikai tényezővé vált, mégpedig érdemivé. A kérdés csupán az, hogy az amerikai választópolgárok vajon novemberben ki merik-e fejteni valódi véleményüket a félidős választásokon azzal kapcsolatban, hogy szeretnék-e tovább duzzasztani a globalista mélyállam legitimitását, vagy egy vörös hullám keretében konzervatív forradalmat indítanak el a törvényhozásban?