Archívum
Orbán Viktor leckét adott a Nyugatnak
#Alapítvány
Jelenleg Orbán Viktor az egyetlen európai politikus, akinek lehetősége és képessége van arra, hogy reálisan, helyenként kegyetlenül őszintén értékelje az aktuális politikai, gazdasági, mikro- és makroszituációk összefüggéseit a világban, és benne az öreg kontinensen egyaránt – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint egy értelmezési keretet, egyfajta leckét is adott a kormányfő Tusnádfürdőn. Hozzátette azt is, hogy a beszéd fő üzenete az, hogy mi magyarok nem nézhetjük tétlenül, hogy a „hedonista pogányok" romba döntik mindazt, amit több, mint 40 év kommunista elnyomás után nagy nehezen, 2010-ben új lendületet kapva kiharcoltunk magunknak.
Hiába csorbulnak Belgiumban a gyermekjogok, mégis a magyarokat büntetnék
#Alapítvány
Miközben a belga kormány súlyos gyermekjogi mulasztásokkal kénytelen megküzdeni a bevándorláspárti politikájának köszönhetően, addig a Szövetségi Parlament épp Magyarország megbüntetésének nemzetközi előkészítésén fáradozik.
Zelenszkij óriási pofont kapott, az amerikaiak még sokáig akarnak háborúzni
#Alapítvány
Az ukránok a csúcs előtt túl nagy várakozásokat keltettek, ehhez képest azt látjuk, hogy nincs kivétel, Ukrajnának is eleget kell tennie a csatlakozási feltételeknek – mondta az Origónak adott interjúban Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója a vilniusi NATO-csúcsot értékelve. Kiszelly szerint, ha az ukránokkal most kivételeztek volna, akkor az összes befagyott konfliktusban álló ország, így például Moldova, Grúzia, Örményország és Koszovó azonnal jelentkezett volna, hogy kéri a haladéktalan felvételét a NATO-ba.
Szükségszerű a Nők 40 módosítása
#Alapítvány
A jogalkotó dönthet úgy, hogy csak nőnek született munkavállalók vehetik igénybe a Nők 40-et – fogalmazott lapunknak ifj. Lomnici Zoltán azzal kapcsolatban, hogy a bíróság döntése szerint egy transznemű férfi is élhet a kedvezményes nyugdíj lehetőségével. Ahogy azt lapunk megírta, az eset után a kormánypártok a Nők 40-re vonatkozó jogszabályok szigorítását tervezik, amire többféle alkotmányos lehetőség is van.
Orbán csodafegyverét élesítik a lengyelek
#Alapítvány
Hiába vitatta el a baloldal a 2016-os magyar kvótanépszavazás jelentőségét, mára már ragadóssá vált a példa: a lengyel alsóház zöld utat biztosított az őszi referendumnak.
Süti beállítások