Ez utóbbi felvetés megalapozatlanságát támasztja alá a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány által készített legfrissebb közvélemény-kutatás, amely a magyarok attitűdjét a szerint vizsgálta, hogy a jelenlegi háborús helyzetben milyen közteherviseléssel kapcsolatos elvárásokat támasztanak a busás profitokat realizáló cégóriásokkal szemben. Mint az a számadatokból kiderült, a magyar emberek többsége (77 százalék) úgy látja, hogy a spekulatívan, az árakat egyoldalúan emelő nagyvállalatok és kereskedők tehetők felelősnek a háborús inflációért, ennek értelmében a megkérdezettek 84 százaléka elvárja, hogy azok a vállalatok, amelyek háborús helyzetben extraprofitot realizálnak, segítsék a magyar embereket. Ezzel összhangban az is kiderült, hogy a válaszadók 79 százaléka egyetért azzal a javaslattal, hogy különadó sújtsa azon vállalatokat, amelyek extraprofitra tettek szert, hogy a kormány az így keletkező bevételeket a rezsicsökkentés hosszú távú fenntartására fordíthassa.

Fontos kiemelni azonban, hogy nemcsak ebben a kérdésben élvez érdemi támogatottságot a kormány, hanem az Európai Tanács rendkívüli ülésezésének indokául szolgáló olajembargó kérdésével összefüggésében is, amely kulcsfontosságú a Magyarországon egyedülállónak számító rezsicsökkentés fenntartásához. Mint az szintén a Századvég adataiból kiderül, a magyarok háromnegyede ellenzi azt, hogy Brüsszel nyomására hazánk elzárja a hozzánk érkező orosz kőolajat és földgázt.

Érdekesség, hogy Magyarországot különböző politikai, illetve médiaplatformokon keresztül kritizálók nem pusztán ebben a kérdésben tévednek, hanem abban is, hogy az olajembargó erőltetésének kérdése csak és kizárólag a magyar érdekeket sérti. Példának okáért, az Egyesült Államok pénzügyminisztere, Janet Yellen volt amerikai jegybank elnök már hetekkel korábban arra figyelmeztette Brüsszelt, hogy a gazdasági racionalitás értelmében az EU azonnali tilalma egyértelműen megemelné a globális olajárakat, és káros hatással lenne Európára és a világ más részeire is.

Ráadásul a pénzügyminiszter az egyébként több uniós tagország által is kényes kérdésnek tartott olajembargó helyett a G7-ek pénzügyi találkozóján már arról beszélt, hogy az uniós tagállamok inkább vessenek ki vámokat az orosz kőolajra, ami így gyorsabb alternatívája lenne a teljes olajembargónak, s amelynek a generált bevételének egy része egy segélyalapba kerülne. Tisztán látszik, hogy e józanabb transzatlanti megközelítés egy meglehetősen hasonló elképzelésre épül, mint amely a magyar kormány által a napokban életre hívott rezsivédelmi alapot ihlette.

S ha már a magyar elképzelések külföldi népszerűségéről esik szó, meg kell említeni Nagy-Britannia konzervatív kormányának példáját, amely az eddigi politikájához mérve irányt váltott, s az orbáni útra lépve szintén extraprofitot vetett ki az óriásnyereségeket felhalmozó energetikai cégekre – méghozzá nem kis mértékben – egy 25 százalékos különadó formájában. A részletek szerint a befolyt pénzből nyolcmillió rászoruló háztartásnak egyszeri, 650 fontos pénzügyi támogatást nyújtanak, akik ezen felül még 400 font rezsitámogatást is kapnak októberben.

A kifejezetten lakosságbarát, illetve extraprofit-ellenes brit kezdeményezés kapcsán számtalan ellenzéki vélemény és szakértői publicisztika is napvilágot látott a szigetországban, ám érdekes módon a bírálatok – a magyarországi baloldaltól eltérően – nem az intézkedés társadalmi támogatottságát, valamint annak politikai elhibázottságát célozták, hanem éppen ellenkezőleg, a különadó, valamint a rezsitámogatás késői bevezetését fájlalták. Hozzá kell tenni, a brit kormány továbbra is komoly lépéshátrányban van az Orbán-kormányhoz képest, ugyanis sem az alapvető élelmiszerek, sem pedig az üzemanyag terén nem vezetett be árplafont a kormány, valamint az energiát terhelő áfa csökkentésének kérdése sem merült fel, amely jelentősen enyhítené a háztartások eleve csillagászati költségeit.

Ám nemcsak Londonra nézve vált ragadóssá az orbáni út. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a kormányok Spanyolországban és Portugáliában is komoly lépéseket eszközöltek ez ügyben. A részletek szerint mind Madrid, mind Lisszabon is a korábbi ár csaknem felében, azaz 40 euróban határozta meg a földgáz maximális árát megawattóránként. Emellett Franciaországban, Olaszországban, valamint Németországban is megjelent a kifejezetten az energetikai szektor drágulását megfékező kormányzati intézkedések politikája. Ennek fényében átmeneti jelleggel Párizs literenként 15 eurócentes üzemanyagár-kedvezményt biztosít, Róma 6 milliárd eurót különít el az energetikát sújtó illetékek csökkentésére, Berlin pedig a benzin árát 30, a gázolajét pedig 14 eurócenttel csökkenti.

Az imént említett közvélemény-kutatási adatok, illetve nemzetközi példák ismételten rámutatnak arra, hogy a Magyarországot és a nemzeti kormányt állandó jelleggel, bírálattal illető hazai és brüsszeli kritikusok nem pusztán egy-két kérdésben tévednek, hanem tendenciózusan a valóságtól eltérő állításokat fogalmaznak annak érdekében, hogy politikai számításaikat igazolhassák. Azonban úgy tűnik, az európai, valamint a világpolitika szereplői közül egyre többen kénytelenek belátni, hogy miképpen a korábbi válságok kapcsán, úgy e háborús helyzetben is példaértékűvé vált az Orbán Viktor fémjelezte politika.